Idén is ösztöndíjban részesíti a Partiumi Falugazdász Hálózatot működtető Partium Mezőgazdaságáért és Vidékfejlesztéséért Egyesület azokat a fiatal, leendő agrárszakembereket, akik felsőfokú tanulmányaikat a debreceni egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának Nagyváradra kihelyezett, Partiumi Keresztény Egyetemen zajló mezőgazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök képzési programjának keretében végzik.
A nagytarnai határrendészek járőregysége vette észre csütörtökön délután, nem sokkal 15 óra után a Batarcs községhez tartozó Sellő közelében azt a csapatot, amelynek tagjai nagy méretű csomagokat cipelve igyekeztek az ukrán-román zöldhatár irányából a település felé.
Szatmár megye majd' minden községe készített pályázatot a Saligny-programra: a legtöbben az útjavításokat fedeznék ebből a programból, de van olyan önkormányzat is, amelyik nem rúghat labdába.
Szatmár megye valamennyi községe készített pályázatot az Anghel Saligny-programra, ami sokat segíthet abban, hogy elvégezzenek rég tervezett beruházásokat, amelyekre nem volt forrás.
Az RMDSZ javaslatára Mezőpetri címerének hivatalosításáról is döntött szerdai ülésén a kormány, a javaslatot, akárcsak a többi esetben, a fejlesztési minisztérium terjesztette elő elfogadásra.
Szatmár megye községei is pályáznak a Saligny-programban, nagy segítség lehet ez az önkormányzatoknak, hogy elvégezzenek régóta tervezett beruházásokat, amelyek forrás híján eddig elmaradtak.
A betakarítás lassan a végéhez ér, de a szőlőkben, gyümölcsösökben nem ér véget a munka, hívja fel a figyelmet Bencze Zoltán kertészmérnök. A téli időszakra való felkészítés olyan munkafolyamatokat takar, amik nagyban meghatározzák a következő évi termést.
A Bolyai Matematika Csapatverseny esélyt ad a magyarországi és a határon túli, magyar nyelven tanuló diákoknak, hogy bizonyítsák matematikai ismereteiket.
Kegyelem, krízistörténet, origó — rendhagyó SZIKE-istentisztelet egy olyan templomban, amely annyira új, hogy hivatalosan még fel sincs szentelve, de már fogadja a hívek maroknyi seregét.
Petz László talán az egyetlen olyan kutyatulajdonos Romániában, aki rangos versenyeken nyert díjakat ritkaságnak számító agár kutyáival. Elhatározta, hogy Börvelyben edzések és versenyek megrendezésére alkalmas agárfuttató pályát épít, nincs még ilyen az országban.
Tegnap a batizi református templomban emlékeztek meg Szilágyi Domokos halálának 45. évfordulójáról. A költő édesapja 1955 és 1974 között volt az egyházközség lelkipásztora, ebben az időszakban gyermekei is itt éltek, köztük Szilágyi Domokos is.
Balog Ferenc, Hadad község polgármestere köszöntette fel a községben élő 100 éves Szikszai Annát, Nina mamát. Az elöljáró nem csak oklevelet nyújtott át az ünnepeltnek, de el is beszélgetett vele, amit Nina mama unokája, Almási Emese le is jegyzett. Ezt közöljük.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat