Vidék

Már az új otthonokban kellene lakniuk

Fotó: SZFÚ archívum
2022.02.23 - 16:25
Az egekbe szökött építőanyagárak miatt nincs jelentkező, aki megépítené a családi típusú nevelőotthonokat, ahová a halmi Havasi Gyopár Gyermekotthon lakói költöznek majd át. A megyei tanács 9 millióra emelte az összeget, hátha így már lesz kivitelező.

A törvény értelmében 2019 végéig fel kellett számolni, be kellett zárni országszerte a régi típusú, úgynevezett klasszikus árvaházakat-nevelőotthonokat (bármennyire rendbe tettek és jól működők voltak is), és az ott élőket családi típusú nevelőotthonokban kell majd elhelyezni. Ez a sors vár a régió legnagyobb, 1963-ban létrehozott ilyetén intézményére, a halmi árvaházra is, amely 1997-ben gyermekelhelyezési központtá alakult, és azóta Havasi Gyopár Gyermekotthon néven működik.

S hogy miért csak vár, ha már évek óta be kellett volna zárni a nem mellesleg egyik legmodernebb felszereltségű nevelőotthont? Mert egyetlen kivitelező sem jelentkezett a közbeszerzési eljárásra, hogy megépítse az új, családi típusú nevelőotthonokat — az egekbe szökött építőanyagárak miatt a megyei tanács kénytelen volt jelentős summával, az eredeti 6 millióról 9 millióra emelni a pályázati önrészt, hátha így már akad vállalkozó, aki elvállalja a kivitelezést, építést.

A nevelőotthonok bezárását célzó törvény életbelépését követően, 2019 nyarán az érintettek (gyermekvédelmi felügyelőség, megyei tanács és a Havasi Gyopár Gyermekotthon vezetősége) sokáig keresték a (jó) megoldást, felvetődött az is, hogy esetleg magánházakat vásárolnak az ugocsai községközpontban, s azokban alakítják ki az új, családi típusú nevelőotthonokat, ám kiderült, hogy a vásárlás és a ház standard szabályozásnak megfelelővé való átalakítása szinte többe kerül, mint ha újat építenének, s végül az építés mellett döntöttek. A projekt értelmében Halmiban két, 166 négyzetméteres, manzárdos, 12–12 gyermek elhelyezését biztosító, családi típusú nevelőotthont építenek a Havasi Gyopár otthon közvetlen közelében (a már meglévő épületben nappali központot alakítanak ki), valamint Tasnádon, a Nicolae Bălcescu utca 38. szám alatt is építenek egy ugyancsak 12 férőhelyes otthont az egykori radiológia épületének helyén; az új otthonoknak két év alatt kell megépülniük, ez idő alatt a gyermekek természetesen a jelenlegi nevelőotthonban maradnak — azóta megtörténtek a különféle, szükséges adminisztratív lépések, elkészültek az épülettervek, csak épp kivitelező nem jelentkezett még. Hogyan élik meg a nevelőotthon lakói, a gyermekek ezt a már jó ideje tartó, „egyszer majd el fogunk költözni, de most még nem, és nem is lehet tudni, mikor” bizonytalanságot, helyzetet? — kérdeztük a Havasi Gyopárt több mint húsz éve vezető Vasilovici Enikőt.

„Mondjam úgy: folyamatos a felkészítésük a majdani költözésre — 2019-ben, amikor felröppent a hír, hogy bezárják az árvaházat, nagyon megijedt mindenki, a gyermekek és az alkalmazottak is, de aztán megnyugodtak, s megértették, hogy a nevelőotthon nem szűnik meg, csak átalakul. Eddig is és most is modulokban laknak (öt, úgynevezett család típusú, nappaliból, hálókból, fürdőkből és konyhából álló modult magában foglaló épületkomplexumban) — ott is egy udvarban lesznek, hiszen a két új épület egymás mellett helyezkedik majd el, a mostani otthonnal szemben; a területet jól ismerik, hiszen ott van a focipálya és működik az asztalosműhely. Egyszóval — mint mindenki — izgatottan várják az újat, ami ugyanakkor szerencsére nem lesz ismeretlen számukra. Jelen pillanatban a Havasi Gyopár Gyermekotthonban 33-an vannak elhelyezve, mire felépül a tasnádi épület, lehet, hogy oda tőlünk már nem is kerülnek gyermekek… Sajnos üresen állni nem fog, lesz ki belakja, mert nagyon sok gyermek kerül a rendszerbe” — mondta.

Szabó Kinga Mária

 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Robbanásveszélyes állapotok Halmiban

Súlyos balesetveszély alakult ki veszélyes anyagok nem megfelelő tárolása miatt.
Szatmár megye

180 kiló ukrán vaj semmisül meg

Magyar állampolgár hozott volna be ekkora mennyiséget Halminál.
Vidék

Nem csalódtak a halmi borokban

A felvonultatott borok közül kilencnek adott aranyérmet szombaton a halmi borverseny zsűrije. Azok a nedűk kapták a legtöbb pontot, amelyek a jó borok között is valami különlegeset tudtak felmutatni.