Vidék

Krüzselyi Erzsébet versei a fiatalok értelmezésében

A Szatmárhegyi Református Egyházközség szombaton nyolcadik alkalommal rendezte meg a Krüzselyi Erzsébet Gyülekezetek Közötti Szavalóversenyt, melynek témája — „Beteg a szívem…” — a jelenlegi járványhelyzetben nagyon időszerűnek is mondható.
Vidék

Emlékezzél vissza az egész útra!

„Aki él, az mind, mind örüljön,/ Mert az Élet mindenkinek/ Kivételes, szent örömül jön” — születésének 144. évfordulóján hajtottak főt Ady Endre emléke előtt a hagyományos és rendhagyó zarándoklaton.
Vidék

Szavalóverseny és könyvbemutató

Szombaton 10 órától a Szatmárhegyi Református Egyházközség gyülekezeti termében rendezik meg a Krüzselyi Erzsébet szavalóversenyt. Kovács József lelkipásztort, főszervezőt kérdeztük.
Vidék

Még látogatható a kaplonyi kiállítás

A kaplonyi székhellyel rendelkező Szivárvány Egyesület tagjai által szervezett első képzőművészeti kiállítás, melyet a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásának köszönhetően nyitottak meg október végén, még most is látogatható.
Vidék

Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny

Az Árpád Egyesület, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola, a LiterArt Magyartanárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári szervezete december 10. és 12. között Mikolában rendezi meg a XXVIII. Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny Kárpát-medencei szakaszát.
Vidék

Csomagokat szállítottak — meg egy „kis” cigit

A mikrobusz rakterének tüzetes átvizsgálásakor a kolozsvári vámügyőrség munkatársai öt fémpanelben elrejtve 1360 doboz, fehéroroszországi eredetű cigarettát találtak.
Vidék

Ady-zarándoklat

Az Adyfalvi Református Egyházközség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) november 20-án tart Ady-megemlékezést Érmindszenten a költő születésének 144. évfordulója alkalmából.
Vidék

Útmodernizálás Kaplonyban

A kaplonyiak régi vágyát sikerült teljesíteni: teljes egészében aszfaltozott a községen áthaladó megyei rangú útszakasz.
Vidék

Két kamasz sérült meg a súlyos balesetben

Könnyen tragédiával is végződhetett volna az a súlyos baleset, amely szerdán reggel, valamivel 8 óra után történt Tasnádszántón, ahol egy mikrobusz és egy tárcsát vontató traktor ütközött.
Vidék

Megújul a tasnádi római katolikus templom

„A templom kőtemplom, de a közösség az élő templom” — fogalmazott Ozsváth József, a tasnádi katolikus közösség plébánosa, emlékeztetve híveit arra is, hogy újítsák meg hitüket.
Vidék

Tízezer lejes bírságot kapott

A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szakemberei 87 élelmiszer-biztonsági ellenőrzést végeztek a megyében november 5. és 11. között.
Vidék

Veje akarta megerőszakolni a nénit

Szombaton kora reggel riasztotta a 112-es egységes segélyhívót egy erdődi fiatalember — amikor megtudta, hogy 72 éves nagymamáját előző éjszaka megtámadták és megerőszakolták.