Vidék

Újra ünnepelt Mezőfény közössége

Mezőfényhez kötődő ajándékokkal köszönték meg a segítséget (Forrás: Magánarchívum)
2022.03.04 - 17:30
A mezőfényi Szent Mihály római katolikus templom toronygömbjének 2021-es ünnepi felhelyezése után ismét ünnepre gyűlt össze Mezőfény vallásos közössége: sikerült a templomtetőt is kicserélni, a támogatóknak és az önzetlenül segítőknek köszönhetően.

Egy rég várt álom vált valóra azzal, hogy az elmúlt egy év alatt sikerült a templomtető rozsdásodó bádoglemezét új rézlemezre cserélni, köszönhetően a támogatóknak és számos önzetlen és segítőkész embernek. Az ünnepi szentmise előtt ft. Schönberger Jenő, a szatmári római katolikus egyházmegye püspöke megáldotta a templomot a felújítás alkalmából. A főpásztor így fogalmazott az ünnepi szentmise homíliájában: „Már őseink is hitték, hogy a templom Isten állandó jelenlétének, az áldozatbemutatásnak, az imádságnak és az Istennel való találkozásnak kiemelt helye.” „Mindnyájunk örök feladata: szeretni a templomot és szeretni egymást. Akkor Isten szívesen lakik köztünk, és áldása mindig ott lesz nemcsak a templomainkon, hanem rajtunk is” — zárta gondolatait Jenő püspök. Az ünnepi szentmisén, melyen a mezőfényi Gyertyaláng templomi kórus felemelően szolgált, együtt imádkoztak az ünnepségre érkezett papok, a helybeli hívek és segítők, a támogatók és képviselőik, valamint azon cégek vezetői és munkásai, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a mezőfényi római katolikus templom tetőlemezének a megújulása.


„Hálával gondolunk támogatóinkra és mondunk köszönetet nekik: Magyarország Kormányának és Mezőfény önkormányzatának, valamint azoknak a cégeknek, egyesületeknek és magánszemélyeknek, akik anyagi hozzájárulásaikkal és támogatásaikkal biztosították a felújítás anyagi feltételeit” — fogalmazott a helybeli plébános. „Magyarország Kormánya 20 000 000 forinttal, míg Mezőfény önkormányzata 500 000 lejjel járult hozzá a mezőfényi templomtető felújításához. Ezek a támogatások körülbelül 70–75%-ban fedezték a tetőcsere kiadásait. A fennmaradó hiányt a cégek és a hívek adományai, valamint a plébánia hozzájárulása fedezte” — tájékoztatott Czier István mezőfényi római katolikus plébános. Köszöntéseiben hangsúlyozta, hogy amikor a magyar kormány támogatásáról értesültek, elkezdtek bízni abban, hogy egy álomból igenis lehet valóság. Amikor pedig Mezőfény önkormányzata is határozottan e nemes ügy mellé állt, akkor e két támogatásnak köszönhetően már látni lehetett, hogy a tervből hamarosan valóság lesz, csak idő kérdése.


Magyarország Kormányát Soltész Miklós államtitkár nevében Tircsi Richárd, a magyarországi Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának Főosztályvezetője képviselte és hozta el az államtitkár üzenetét: „Önökkel együtt én is abban hiszek, hogy a kereszténység az az erős alap, amely hitet és a folytatáshoz erőt adhat az itt élő sváb és magyar közösségnek is. Különösen fontos a keresztény értékek és közösségek megerősítése akkor, amikor a kereszténységet többszörös támadás éri Európában. (…) Ahol templom áll, ott közösség is van, amely az égre emeli tekintetét, hittel tekint a jövőbe és szeretettel tekint embertársaira. Európának ma nagy szüksége van összetartó és erős közösségekre, melyek tagjai szilárd hittel és értékrenddel élik mindennapi életüket, így járulva hozzá nemzetük és az emberiség nagyobb közösségének életéhez. (…) Szeretetteljes köszöntésemet küldöm az ünnepségen résztvevőknek, szeretteiknek és Mezőfény minden lakójának” — hangzott el Soltész Miklós államtitkár üzenetében. 
Mezőfény közössége nevében a plébános köszöntötte Pataki Csabát, a Szatmár Megyei Tanács elnökét, aki szintén részt vett az ünnepségen. Megköszönte Brém László polgármesternek és a mezőfényi önkormányzat tanácsosainak is a templomfelújításra megszavazott anyagi támogatást.


A plébános köszöntött még minden cégvezetőt és minden jóakaratú embert, akik munkájukkal és anyagi áldozataikkal hozzájárultak a terv sikeréhez. Az ünnepi szentmise végén, a köszönet és a hála jeléül, valamint az ünneplés alkalmából ajándékokat adott át a plébános az adományozóknak, a cégek vezetőinek és munkásainak, valamint a segítő és jó szándékú embereknek. Az ajándékok nagy része Mezőfényhez kötődött, oly módon, hogy mezőfényi festők, fiatalok alkotásai és helyi cégek termékei voltak.
Az ünnepség tovább folytatódott megvendégeléssel a helyi kiskultúrban, ahol lehetőség volt megtekinteni egy rövid filmet arról, hogyan is zajlottak le a munkálatok, hogyan valósult meg a mezőfényi Szent Mihály római katolikus templom rozsdásodó tetőlemezének új rézlemezre való lecserélése és a faanyagok szükséges javítása és cseréje a tetőszerkezeten. A kisfilm is helybeli fiatal alkotása.
„Bízunk benne, hogy még legalább 300 évig biztos tető fogja védeni Mezőfény templomát, ahova a hívek, az Istent szeretők azért térnek be, hogy imádkozzanak és részesüljenek a szentmise kegyelmeiben” — zárta gondolatait a plébános. SZFÚ