Uniós rendelkezés nyomán jövő szombattól már a 2,5 tonnás áruszállítás is tevékenységi engedélyhez kötött az Unió területén, eddig 3,5 tonna volt az, ami fölött ilyenre szükség volt.
Pénteken sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt hónapokról és ismertette nagy vonalakban a jövőbeli terveket Purguly Árpád, a Partiumi Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.
Önkéntesek jelentkezését várja a Máltai Szeretetszolgálat. Mint felhívásában fogalmaz, csapatai támogatására szüksége van újabb önkéntesekre az ukrán-román határátkelőknél, pontosabban Szatmárnémetinél, a Máramaros megyei Máramarosszigetnél és a Suceava megyei Szeretvásárnál.
Meghosszabbították május 27-ig a romániai népszámlálás önkitöltéses szakaszát — erősítette meg pénteki sajtótájékoztatóján az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke.
Állandó és időszakos kiállítások, kincskeresés, különböző foglalkozások, előadások és koncertek várják az érdeklődőket szombaton délutántól a Múzeumok éjszakája keretében.
Párnapos határidővel jelentett be változtatásokat a bukaresti fejlesztési szakcsoport, nagyon gyorsan kellett ezekre reagálni Szatmárnémetiben, rögtön döntő tanácsülés volt emiatt tegnap.
Kezdődik a fesztiválszezon, a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ számos programmal készül a nyár szinte minden hétvégéjére, de előbb, pontosabban mától három napon keresztül egy különleges világzenei (és gasztro) utazásra hívják a szatmáriakat, de nem csak.
Nő az esélye annak, hogy meglegyen az első szakasza a Szamos töltésének teljes szatmári hosszán végigérő bicikliútnak. Az Udvari és Dara közötti, szatmárnémeti szakasz a finanszírozásra vár.
Különleges alkalomra került sor a Szatmárnémeti Nappali Idősközpont kedvezményezettjei körében, ugyanis a férfiak — ahogy azt fiatalkorukban is mindig tették — májusi szerenáddal örvendeztették meg a központ hölgytagjait — számolt be a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS).
Szatmárnémeti és Nyíregyháza folytatja a két évtizede elkezdett testvérvárosi együttműködést. Ezúttal a két város polgármesterei, Kereskényi Gábor és dr. Kovács Ferenc a Pitypang bölcsőde-óvodában találkoztak, hogy véghezvigyék közös projektjüket, amelynek keretében a két testvérvárosban 100 fát ültetnek el.
Megnyitotta kapuit, és négy napig látogatható a több mint 250 példánnyal büszkélkedő kaktusz- és pozsgáskiállítás Szatmárnémetiben, a szépművészeti múzeum (Vécsey-ház) udvarán.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat