A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő és legjobban kedvelt példakép a több mint  nyolc évszázaddal ezelőtt Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet, aki már zsenge gyermekkorától teljesen másként viselkedett, mint az a gazdag és koronás fők gyermekeihez „illett” – a királyi asztalról ételt vitt az éhezők számára, segítette az elesetteket, a nyomorúságban élőket s ezt az áldozatos életmódot folytatta férjhez menését követően Wartburg várában is. Befogadta a zarándokokat, a koldusokat, a legszörnyűbb betegségekben szenvedőket és ápolta is őket – az udvar rosszallása ellenére férje támogatta és bátorította Erzsébet jótékony cselekedeteit, ám alig hatévnyi házasság után Erzsébet özvegy lett és gyermekeivel együtt el kellett hagyniuk a várat. Sokat nélkülözött, gúnyolták, elkergették, de béketűréssel viselte a megaláztatásokat. Városról városra járt, ahol szükség volt segítségére, dolgozott, ápolta a betegeket, megvarrta ruháikat, később pedig Marburgba költözött, Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt — javait és élete hátralévő esztendeit a betegek és rászorulók gondozásának szentelte, kórház építésébe kezdett, ahová befogadta a földönfutókat, betegeket, és ő maga gondozta őket. Még középkori viszonylatban is fiatalon, alig 24 évesen halt meg 1231 november 16-áról 17-ére virradó éjszaka Marburgban — három év múlva IX. Gergely pápa pünkösdkor iktatta a szentek sorába, és sírhelye fölött, tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat. Kultusza a XIII. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt, a feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje lett, számos templom – – a leghíresebb a kassai Szent Erzsébet-dóm és a budapesti Szent Erzsébet-templom a Rózsák terén – viseli nevét, számtalan szobor őrzi emlékét, tíz éve immár Szatmárnémetiben is, a Hildegárda-templom bejáratával szemben. 

Nem szánakozásból segíteni, hanem igaz emberbaráti szeretetből

Szombaton kora délután ott gyűltek össze,  immár tizedik alkalommal, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye (és nem csak) hívei, segítő intézményeinek képviselői és mindazok, aki közösséget éreznek a rászorulókkal, szegényekkel, hogy imát mondjanak értük, s egy-egy szál rózsával is emlékezzenek a szeretetszolgálat nagy magyar szentjére — annál is inkább, mivel Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe 2013. óta a Szolgáló Szeretet Napja a Szatmári Egyházmegyében. „Az egyház értékét a valódi szentek adják; a bátor, tetterős, az isteni igazságszolgáltatás iránt elkötelezett hús-vér emberek, akik képesek Jézus szemével látni. Bátorság kellett  ehhez akkor is, ma is. Árpád-házi Szent Erzsébet mindazt amit csak birtokolt — fiatalságot, kedvességet, szeretetet, vagyont — a szegények javára fordította. Nem szánakozásból  segítette a szegényeket, hanem igazi emberbaráti szeretetből. Hiszen ezt jelenti  a valódi szolgálat: segítsünk azoknak, akiknek  segítségre van szükségük. ” – fogalmazott Czumbil Wilhelm, a Szent Antal templom plébánosa és a város börtönlelkésze. Emlékeztetve ugyanakkor arra is, hogy a szeretet több, mint egy érzés: amikor szeretünk másokat, akkor segíteni is akarunk, amikor pedig segítünk egymásnak, akkor Istent szolgáljuk. A szeretetszolgálat nem öncélú, amikor pedig lankadni látszott, Isten olyanokat hívott el, akik ezt felélesztették.

„Legyen fényes példa előttünk Erzsébet, aki felkarolta a szegényeket és kicsit élhetőbbé tette az életüket.” mondta, hangsúlyozva azt is: Jézus szavára kell hallgatni, Ő kell az életünk központja legyen, a nehézségek közepette is; ünnepi gondolatait Reményik Sándor Bánk Bán utolsó monológja című versének részletével zárva. Ezt követően szintén az alkalomhoz illő szavalat, Kozma László Szent Erzsébet legendája című verse következett, Rozsái Barbara, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum diákjának előadásában.

Jó szívvel tegyük meg!

A korábbi években hagyományos meleg étel osztása a koronavírus-járvány ideje alatt nem volt megvalósítható, hanem sajátos formában történt és ezt a gyakorlatot folytatták idén is:  a szeretetszolgálat munkacsoportjához tartozó Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársai és a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti Szervezetének munkatársai — mint a püspökség meghosszabbított karjai, postásai — juttattak el 90 tartós élelmiszercsomagot a nehéz helyzetben lévőknek, a püspökség irodáinak munkatársai pedig 70 adag meleg ételt készítettek örömmel és szeretettel a hajléktalanszálló lakóinak. Az egyházmegye esperességeiben, Erdődön, Máramarosszigeten, Nagybányán, Nagykárolyban és Túrterebesen is közös ima és tartós élelmiszercsomag-osztás volt. 

„Ma még inkább szükség van az összefogásra, mint eddig bármikor. Mindannyian csak annyit tegyünk, amit a lehetőségeink megengednek ott, azon a helyen, ahová állított bennünket az Úr. De azt jó szívvel tegyük meg! Emlékeztetőül áll előttünk a szeretetszolgálat nagy magyar szentjének, Árpád-házi Szent Erzsébet szobra. Ahányszor rátekintünk, jusson eszünkbe, hogy Jézusnak ma is szüksége van a kezünkre, lábunkra, érző szívünkre, a reményteli, bátorító szavainkra, hogy a segítségre szorulókat felemelje, megerősítse és szolgálja. Mint Vianney Szent János mondta: 'Akadnak, akik azt mondják a koldusra: rosszra fogja használni! Használja, amire akarja.  A szegény majd felel arról az ítéleten, hogy mit tett az alamizsnával; ti pedig arról  feleltek, hogy adtatok-e alamizsnát, vagy nem'. Tegyünk így, segítsük rászoruló embertársainkat imáinkkal, lehetőségünk szerint és azzal a nagylelkű szeretettel, amit mi is az Úrtól kaptunk” – hangsúlyozta Gáspár Annamária.
Szent Erzsébet himnuszának közös eléneklése után a résztvevők elhelyezték rózsáikat a szobor talapzatán.

„Egy kicsi-kis leányka-csillagot
Láttam egyszer sok esztendő előtt,
Pozsony várából napnyugatra ment
A csillag-gyermek, s szent asszonnyá nőtt.
A fáma mint a rózsaillatot
Nevét országokon át lengeti,
Be jó volna a köntöse szegélyét
Ájtatos ajkkal megérinteni.
Idegen népek jóltevője lett,
Míg anyja itthon dúlt a magyaron...
Most anyja vére ég a kezemen - -
Mért mentél el, királykisasszonyom?
Szűz lelked egyetlen lehellete
Szétfújta volna a tragédiát, -
Vagy úgy kellett, hogy későn, s messziről
Szívjuk be lényed rózsaillatát?
Átok lett itthon a meráni vér,
És áldás lett az árpádházi ott.
Onnan kellett ránk visszasugározzál,
Hogy imádjunk, mint magyar csillagot.” (részlet Reményik Sándor Bánk Bán utolsó monológja verséből)

Szabó Kinga Mária