A májusi hónapot a szociális gazdaság népszerűsítésének szentelik, rendezvényeket és akciókat szerveznek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az ágazat fejlesztésének fontosságára, mely elengedhetetlen a társadalom egésze számára — tájékoztat az AJOFM.
Május 4-én nem kevesebb 32 helyszínen tartottak házkutatásokat a kommandósok a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) szatmári területi ügyészeinek a vezetésével, egy moderált és magas kockázatú kábítószerek belföldi és nemzetközi kereskedelmére szakosodott bűnözői csoportot célzó büntetőügyben indított eljárás keretében.
Leleplezték a világszerte több mint ötszáz koncertet adott dr. Fátyol Rudolf hegedűművész emléktábláját második otthonában, az általa sokáig igazgatott Dinu Lipatti Filharmónia előcsarnokában.
A Szatmár Megyei Tanács partnerként vesz részt az AVC – Added Value for Cooperation in Stroke Situations című, ROHU387 azonosítójú projekt megvalósításában, a Románia–Magyarország INTERREG V-A Program keretében. A projektben részt vesz a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház mint vezető partner és a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház mint projektpartner.
Csütörtökön nyit Erdély legnagyobb mezőgazdasági kiállítása, a Nemeszsukon megrendezett AGRARIA. A rendezvényen a falugazdászok és a Szatmári Termék is jelen lesz.
A szerda délután megtartott anyák napi műsor keretében számos színes és hangulatos előadáson vehettek részt az édesanyák és nagymamák a szatmárnémeti Láncos-templom gyülekezeti termében.
A Hans Lindner Alapítvány újabb foglalkozásokat indít vagy épp indít újra annak érdekében, hogy a lakosok — szülők, gyermekek és tinédzserek — segítségére legyen. A jelentkezési határidő május 6-a.
Számos beruházási és településfejlesztési tervvel érkezett Bukarestbe Kovács Jenő nagykárolyi és Megyeri Tamás Róbert kaplonyi polgármester, amelyekről Cseke Attila miniszterrel egyeztettek.
Minden tavasszal kisüt a nap, minden tavasszal kizöldülnek a fák, és minden tavasszal szemétszedési akciókat kell szervezni, mert a természet megújulási szokása és az emberek szemetelési szokásai nem változnak.
Az oktatási tárca szerint a 2022/2023-as tanévre az óvodai beiratkozás május 30-án kezdődik, az újrafelvételi kérelmeket a már oviba járó gyermekek esetében május 16-tól lehet beadni.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat