A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy még nem merült ki az egészségbiztosítási pénztár (CAS) által kiszabott e havi keretösszeg, így továbbra is lehetőség van analízisek elvégzésére.
Nincs könnyű dolguk az idén érettségiző diákoknak, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat 34 fokos hőséget is jósol az írásbeli vizsgák időszakára, azaz június 20. és 23. közé.
Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért akadályozzák egyesek kézzel-lábbal egy 111 férőhelyes parkoló elkészültét, miért nem kell a 4 millió eurós magánberuházás. Kiderült a válasz is.
A Harag György Társulat június 29-én 17 órai kezdettel játssza a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja programjában szereplő versenyelőadását, a Woyzecket — s ha már a kisvárdai közönség és zsűri Szatmárra jön megnézni, a szatmáriak se hagyják ki!
Június 20-a és augusztus 19-e között bővített munkaidőben dolgoznak az útlevélosztályok alkalmazottai a sok, szinte duplájára nőtt igénylés miatt — közölte hétfőn a belügyminisztérium
Bibliákat, számítógépet, nagy átmérőjű televíziót vásárolhattak — a Szatmárnémeti Evangélikus-Lutheránus Egyházközségnek nyújtott támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Május végén kezdődött a népszámlálás második, személyes lekérdezéses szakasza. Az elmúlt hetek tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakosság összeírása a vártnál sokkal lassabb ütemben halad.
Egy rendhagyó eseménnyel folytatódik a Gazdasszonyképzés: a második előadást június 23-án, csütörtökön 17 órától tartják a Borókagyökér Egyesületnél, a Szejke-tanyán. A gazdasszonyoknak szóló előadáshoz ez alkalommal egy konferencia is társul a Női gazdálkodók, családi gazdaságok a Kárpát-medencében címmel — de természetesen az esemény nem csak nőknek szól.
Szatmárnémeti is feliratkozott az üzemanyagár-emelkedések elleni akciókról szóló listára, a pénteki megmozdulás után szerdára megint lesz ilyen. Megfizethetetlenek lettek az üzemanyagok.
Hektáronként 200 eurós támogatást ajánl a mezőgazdasági minisztérium azoknak a termelőknek, akik hajlandók adott mennyiségben és értékesítési időszakban étkezési krumplival ellátni a hazai fogyasztói szükségleteket. Az új támogatási programról döntött a kormány.
Egymást váltják a nyolcadik és a tizenkettedik osztályos diákok a vizsgák tekintetében; míg három héttel ezelőtt a „nagyok” szóbeliztek, az elmúlt héten a nyolcadikosok képességfelmérésére került sor, ma pedig a tizenkettedikesek írásbeli érettségimaratonja veszi kezdetét.
A járványt követően visszatért az életünk a régi kerékvágásba, az iskola falai között a tanórák mellett megjelentek az egyéb programok és idén került megvalósításra a budapesti Ady Endre Gimnáziummal egy az előző évben megnyert Határtalanul pályázat. A megnevezett intézménnyel évek óta tartó jó kapcsolatunk van, testvériskolánk is, igencsak vártuk tehát a kirándulást, mert tudtuk, hogy Farkas Zoltán a budapesti gimnázium történelem-földrajz szakos tanára nagy tapasztalattal rendelkezik e téren és mindig izgalmas programokat állít össze.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat