November 10-én, csütörtökön délután 17 óra 30 perckor hagyományosan látványos, a régi városközponton átvezető lámpás felvonulással ünnepelnek, és segítenek is a rászorulóknak — sokadik alkalommal (és két év kényszerszünet után végre ismét fizikai jelenléttel) tartja meg a Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági Szervezet a Johann Ettinger Német Elméleti Líceummal és a Kálvária-templom német közösségével együtt a Szent Márton-napi ünnepséget.
A népes gyermeksereg — és természetesen kísérőik — Szent Márton püspök példáját követve segít a rászorulókon, ugyanis saját készítésű lámpásaikba a gyertyákat a német líceum önkénteseitől vásárolják meg, karitatív céllal: az így összegyűjtött adományt most a Szatmári Egyházmegyei Caritas a Szent Hildegárda Házi Betegápoló Központ beteg idősei megsegítésére fordítja.
A rendezvény 16 óra 45 perckor a Kálvária-templomban kezdődik, ahol a kicsiket, óvodásokat, előkészítő, első, valamint második osztályosokat a közösség plébánosai fogadják.
A Márton-napi lámpás felvonulás 17 óra 30 perckor indul a római katolikus székesegyház elől a mezőfényi fúvószenekar vezetésével, majd a nagy parkot megkerülve érkeznek a felvonulók a Kálvária-templomhoz.
Ott a harmadik és negyedik osztályos gyermekek számára rendeznek programot: Pakot Géza atya beszél nekik Szent Mártonról és jó cselekedeteiről, rövid kisfilm eleveníti fel a püspök legendáját, Márton-napi énekeket énekelnek, átadják az összegyűjtött adományt, három nyelven imádkoznak, majd az áldás után a gyermekek szüleik kíséretében, énekelve kivonulnak a templomból.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a Márton-napi lámpás felvonulásra.
Szabó Kinga Mária