November 9-én, szerdán könyvbemutatóval és koncert-előadással várja az érdeklődőket az IFESZT:
17 órától könyvbemutató: Fény-Színpad-Kép - Czinzel László 130 színházi fotója — Szatmárnémeti Északi Színház, színházi büfé
Czinzel László neve ismerősen cseng nagyon sok szatmári számára, és nagyon sokan személyesen is ismerik, hiszen hosszú évek, évtizedek óta forog a közéletben, pontosabban kattintgatja fényképezőgépét a közéletben — tette ezt sajtófotósként, újságíróként, s jó ideje a Harag György Társulat irodalmi titkáraként sem akasztotta szegre az objektívet. Az utóbbi időszakban készített színházi fotóiból gyűjtött össze egy csokorra valót a most bemutatandó fényképes könyvbe.
19 órától Yiddis Trotter, az Állami Zsidó Színház koncert-előadása (rendezői koncepció: Natalie Ester) – Szatmárnémeti Északi Színház
Efim Ciorny énekes és zeneszerző, a klezmer zene ismert képviselője a Moldvai Köztársaságban. Az ő válogatásában és az Állami Zsidó Színház színészeinek és zenészeinek előadásában hallhatnak különböző régiókból származó hagyományos jiddis dalokat, amelyek felidézik a zsidó mesék nosztalgiáját.
A koncert-előadás rendezője Natalie Ester, színésznő, egy olyan előadással állt elő, amely összevonja a zeneművészetet a képzőművészettel, a színekkel és formákkal, amelyeknek ihletője a zsidó származású festő, Leonid Afremov munkássága.
Az előadás jiddis nyelvű, magyar és román felirattal követhető.
Jegyek kaphatók a Szatmárnémeti Északi Színház jegypénztárában vagy a Biletmaster.ro oldalon.
Hírszerkeztő