Gyermek — az a „valami”, amelyet hosszú évszázadokon keresztül a a szüleik, elsősorban az apjuk tulajdonának tekintettek, ő döntött életükről, munkaerejükről, oktatásukról, a gyermekek pedig engedelmességgel tartoztak neki. Csak az iparosodás idején kezdett különbséget tenni a „polgári társadalom” a gyermekek és a felnőttek világa között, ami megváltoztatta a gyermekek kötelességeivel és engedelmességükkel kapcsolatos nézeteket is, s az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom (1776 és 1789) óta az emberi jogokat övező kiemelt figyelem  vezetett oda, hogy alaposabban kezdtek foglalkozni a gyermekek helyzetével. Ennek az odafigyelésnek a nyomán születtek olyan törvények, amelyek egyrészt ma már elfogadhatatlannak tűnnek (például 1833-ban Nagy-Britanniában  megtiltották a 9 évesnél fiatalabb gyerekek alkalmazását a gyárakban, 1842-ben pedig a bányászati törvényben korlátozták föld alatti munkavégzésüket); másrészt azonban előszelei voltak a gyermekek mai jogainak (1896-ban Németországban a Polgári Törvénykönyv büntetéssel sújtotta azokat a szülőket, akik bántalmazták gyermeküket, vagy nem gondoskodtak róla megfelelően).
Az ENSZ Közgyűlése bő 60 évvel ezelőtt, 1959. november 20–án fogadta el Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot, amely a gyermekek harmonikus fejlődésének biztosítását, a béke, tolerancia, szabadság, egyenlőség és szolidaritás szellemében való neveltetés körülményeinek megteremtését és megőrzését szorgalmazza, illetve 1989. november 20-án a Gyermekjogi Egyezményt.

Az egyezményhez Románia még 1989-ben, elsőként csatlakozott — és ez mai szemmel azért is tűnik meglepőnek, mert egyrészt az egyezmény elsősorban az országra ró kötelességet, neki kell biztosítania a gyermek jogát az ételhez, egészségügyi ellátáshoz, ingyenes tanuláshoz, megfelelő életkörülményekhez. Valószínűleg sokan emlékeznek még a rendszerváltást követő dokumentumfilmekre, tényfeltáró híradásokra, amelyek a romániai árvaházakban, gyermekintézményekben (de akár  kis, vidéki településeken) tapasztalt, elborzasztó és sokszor felfoghatatlan körülményeket mutatták be. Másrészt az egyezmény kitétei értelmében szintén az állam, az ország feladata biztosítani a gyermek védelmét, megvédeni őket a bántalmazástól, a gyermekmunkától, a szexuális kizsákmányolástól — a rendszerváltást követő Románia pedig hosszú éveken keresztül beszerző, vagy ha jobban tetszik: bevásárlópiaca volt az emberkereskedőknek, szexrabszolga– és pedofil-hálózatoknak.
Persze nagyon sok minden változott is az elmúlt bő három évtized alatt, törvények születtek, a civil szervezetek mellett most már a hatóságok is kiemelt hangsúlyt fektetnek a gyermekekkel szembeni erőszak bármilyen formájának megelőzésére, létrehozták a Gyermekek telefonja (116-111) ingyenes segélyvonalat, valamint ez év elejétől működik a 119-es egységes segélyhívó is, amelyen a gyerekekkel szembeni visszaéléseket, bántalmazást, elhanyagolást lehet jelententeni; rendszeres és széles körű kampányokkal hívják fel a figyelmet a veszélyforrásokra – helyzetekre, s nem utolsó sorban: alapjaitól változott meg a szociális és gyermekvédelmi rendszer. 

A nagymértékű pozitív változások ellenére a gyermekek jogai sem az országban, sem (messze nem elmaradottnak vagy szegénynek minősülő) megyénkben nincsenek teljes mértékben „tiszteletben tartva”  — a szülők által sem. Ugyanis hiába léteznek a szülők kötelezettségeit előíró törvények (hiszen elsősorban a szülő kötelessége lakást, ételt, megfelelő életkörülményeket biztosítani gyermekének, nem az államé), az elmaradott gondolkodásmód nagyon nehezen változik és sok családban még mindig mindennapos a verbális és/vagy fizikai fenyítés, pedig egy gyermeket nem verni kell, hanem nevelni. Példát mutatva belenevelni a „jóba”, a jó viselkedésbe, a rendes beszédbe, a másik tiszteletben tartására — ugyanakkor ott az érem másik oldala is: tudatosítani a gyermekekben, hogy nem csak jogai, de azokkal kézen fogva járó kötelezettségei is vannak. 

Szabó Kinga Mária