A Noé Partium Egyesület a Harag György Társulattal és a Dinu Lipatti Filharmóniával közösen jótékonysági rendezvénysorozatot szervez a Tündérhon projekt támogatására.
Januárban a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Őrség munkatársai 24 ellenőrzési akciót tartottak, melyekből kilencet az országos hatóság rendelt el, hét esetben lakossági bejelentés nyomán vizsgálódtak, hét esetben más hatóság munkatársaival közös akcióban vettek részt, egy esetben pedig a korábbi szabálysértés miatt elrendelt intézkedések megvalósítását ellenőrizték.
Nem mindegy, milyen jövője lesz Szatmárnak, az egységes nagy Szatmárnak, még ha sokan szembe is akarják fordítani a szatmárit a szatmárival — summázták tegnap, a romániai népszámlálás és a magyarországi választások kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Szatmár megyében már „csak” 13 település fertőzöttségi szintje haladja meg a tíz ezreléket, ám míg Szatmárnémeti (18,47) indexe napról napra enyhén csökken, addig a sorban utána következőké napról napra emelkedik.
A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint csütörtökön kora délelőtt egy 15 éves diáklány azzal fenyegetőzött, hogy a Szamosba ugrik a Decebal-hídról.
Az ügyek zömét sikerült hat hónapon, egy éven belül felgöngyölíteniük, és az elkövetőket bírák elé állítaniuk, annak ellenére, hogy létszámhiány miatt szinte csak „félgőzzel” működik a Szatmár Megyei Törvényszék melletti Ügyészség.
Az átingázóknak most már csak egyszer kell kitölteniük a beutazási űrlapot, kipipálva a „kivételt képező” rovatot, más beutazóknak pedig a belépés előtt legtöbb 72 órával vagy a belépés után 24 órával.
Hétvégén ünnepélyes keretek között zárták le a 16 túrából álló 2021-es Kisbakancs túrasorozatot. Vasárnap egy falmászással összekötve vehették át díjaikat a legaktívabb túrázók.
A Szatmári Római Katolikus Püspökség dísztermében mutatták be Tóth-Máthé Miklós történelmi drámájának a film változatát, amely Bakócz Tamás, az egykori esztergomi érsek, a mindmáig egyedüli magyar pápajelölt életének egy rövid részletébe kalauzolja el a kíváncsi közönséget.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat