Szatmárnémeti

Nyitva lesznek az üzletek

A nagy üzletek programját nem befolyásolja a kétnapos — esetenként három — minivakáció: a Lidl, Auchan, Penny, Carrefour, Kaufland és Profi üzletek a hagyományos nyitva tartással várják vásárlóikat.
Szatmárnémeti

Kigyúltak az ünnepi fények

Szemkápráztató fényruhába öltözött Szatmárnémeti új központja, megnyílt a karácsonyi vásár, a forgatagban egy gombostűt sem lehetett leejteni — vidám, előkarácsonyi hangulat és dallamok szálltak a levegőben.
Szatmárnémeti

Megvan a pénz a gyorsforgalmira

A kormány kedden elfogadta a Szatmárnémeti – Óvári közötti, 11 kilométeres, négysávos gyorsforgalmi út megépítéséről szóló határozatot — mint ismeretes, ez aztán az M49-es gyorsforgalmival, valamint az M3-as autópályával kapcsolódik majd össze.
Szatmárnémeti

Ötnapos minivakáció diákoknak, közalkalmazottaknak

Szerdától ötnapos minivakáció kezdődik, elsősorban a diákoknak és a közalkalmazottaknak, december 5-én, hétfőn tér vissza megszokott kerékvágásába az élet.
Szatmárnémeti

Még kapunk egy kis „meleget”

Még lesz egy kicsit ősz, mielőtt végleg rákanyarodnánk a télre, az elmúlt napok mínuszos éjszakái után langyosabbak következnek. Vasárnap napközben 11 Celsius fok lesz Szatmár megye területén.
Szatmárnémeti

Finnországba most nagyon sok munkást keresnek

Ezúttal Finnország vezeti azt a listát, amelyen összesen 90 külföldi álláslehetőséget hirdettek meg a közös európai foglalkoztatási hálózat (EURES) keretében.
Szatmárnémeti

Megjöttek a február – júniusban igényelt kártyák

A napokban 1382 csip-es egészségügyi kártya másolatát nyomtatták ki és fogják a következő időszakban kiosztani Szatmár megyei biztosítottaknak.
Szatmárnémeti

Mennyibe kerül a karácsonyi fenyő?

Jövő szombattól indul a szatmárnémeti piacokon a fenyővásár, december tizedikétől mindenhol meg lehet majd venni a karácsony elengedhetetlen jelképét. Tavalyi árakat ígérnek a termelők, de okoznak-e meglepetést a kereskedők?
Szatmárnémeti

Erőről, depresszióról az év utolsó Hit és gyógyításán

Adventre készülve az évad harmadik Hit és gyógyításán köszöntötte az egybegyűlteket biztató szavakkal dr. Bzduch Árpád hematológus, az esemény házigazdája.
Szatmárnémeti

Új, minőségi használt ruhás üzlet nyílt

A családok egyre szűkülő költségvetése miatt megint felfutóban vannak a turkálók — ha minőségi a felhozatal, azt a tehetősebbek is keresik. A Textil House nyitotta meg második üzletét Szatmárnémetiben a Zsidókorzón.
Szatmárnémeti

Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny, huszonkilencedik alkalommal

A versünnepen az anyanyelv oltárához zarándoklók tanúbizonyságot tettek a magyar nyelv nemzetet megtartó erejében való hitükről, a magyar irodalomhoz kötődő szeretetükről.
Szatmárnémeti

15 lejt kérnek a disznó kilójáért

A disznóhús ára az egyik fontos dolog karácsony tájékán, a legtöbb háztáji sertés úgy van nevelve, hogy ilyenkor legyen vágósúlyban. Sok helyen még mindig szokás disznót vágni a téli ünnepek előtt. Jellemzően december elején visítanak fel az első vágósertések.