Az elmúlt szombaton is sikeres volt az Élet Fája Egyesület által szervezett, Együtt kitakarítjuk Szatmárnémetit nevű elektromos és elektronikai hulladékot gyűjtő kampánya.
A csupán három óra alatt zajló, négy gyűjtőponttal rendelkező akción ezúttal 726 kg e-hulladék gyűlt össze.
A május 20-án zajlott környezetvédelmi tevékenységhez az Északi Színház különleges meglepetésse is hozzájárult: az intézmény összesen 6 darab ötliteres, elemekkel töltött palackot adott át az egyesületnek, ami nagyjából 5000 elemnek megfelelő mennyiség.
A gyűjtésen 12 önkéntes – a Vasile Blaga Általános iskola diákcsapta Andreica Nicoleta és Bota Claudia vezetésével, a Castelul Fermecat Napközi csapata, Neagoe Alexandrina vezetésével, illetve az egyesület további önkéntesei –, szívélyesen fogadta a város négy gyűjtőpontjára érkező szatmáriakat, majd átvette a hozott hulladékot, illetve feljegyezte azon címeket, ahová nagyobb volumenű hulladékért kell elmenni.
Hétvégén lesz az utolsó májusi gyűjtés
Az Élet Fája Egyesület által szervezett e-hulladékgyűjtési kampány szombaton, május 27-én , 10 és 13 óra között zárul, ezúttal a Szamos bal oldalán várják az elektromos és elektronikai eszközöktől megszabadulni vágyókat, pontosabban: a CS Anderco utcán, a Supeco üzletnél a (szemben a Help Net gyógyszertárral), a Lucian Blaga Általános Iskolában (Ioan Vidu utca, az UFO park bejáratánál), az Octavian Goga Általános Iskolánál ( Postăvaru sétány), valamint a Carpați II lakónegyedben lévő Unicarm üzlet előtt (Ganea utca).
Szabó Beatrix