Szatmárnémeti

Karácsonyköszöntés a Jiului utcai Idősgondozó Központban

„Mindig is hangoztattuk, hogy csak annak a városnak van jövője, amelyik tiszteli a múltat. Büszkék vagy azokra a szépkorúakra, akik nap mint nap emlékeztetnek bennünket arra, hogy munkával és tiszetességgel lehet építeni egy város jövőjét”. – mondta ünnepi köszöntőjében Kereskényi Gábor polgármester.
Szatmárnémeti

Országos szakmai elismerésben részesült a Szent Jakab Központ

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet szatmárnémeti idősnapközijének munkáját a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium jó gyakorlatként értékelte.
Szatmárnémeti

Sajtóközlemény

A Szatmár Megyei Kereskedelmi, Agrár- és Iparkamara projektpartnerként, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi- és Iparkamarával (Nyíregyháza) és a Kisiparosok Kamarája Egyesülettel közösen zárja le a ROHU-370 — A Szatmár megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kamarák közötti együttműködés erősítése a lakosság foglalkoztatottságának javítására elnevezésű projektet az INTERREG Románia–Magyarország Európai Fejlesztési Alap révén.
Szatmárnémeti

Jubileumot ünnepel a Szatmár Megyei Tanács

Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli a Szatmár Megyei Tanács
Szatmárnémeti

Karácsonyi vásár a Hám Jánosban

Hétfőn szervezték meg a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum hagyományos karácsonyi vásárát az iskola udvarán. Az ünnepre hangolódás mellett a jótékonykodás is cél volt.
Szatmárnémeti

Hangulatos karácsonyi vásár zajlott a Rákócziban

Zsibongó gyerekek, karácsonyi illatok, fényvarázs és büszke, boldog szülők – így a legegyszerűbb körülírni a hétfő délutáni, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskolában szervezett karácsonyi vásár hangulatát.
Szatmárnémeti

Ünnepi készülődés a szatmári cserkészcsapatban

Jó hangulatban telt a a 44-es számú Dsida Jenő cserkészcsapat Csapatmikulás nevet viselő, immár hagyományossá vált rendezvénye — a szülők is belekóstoltak a cserkészetbe.
Szatmárnémeti

Mikor szűnik meg végre a sorban állás?

A prefektusig jutott az Electrica szatmárnémeti ügyfélirodája előtt rendszeresen sorban álló ügyfelek problémája, a szolgáltatónak meg kell oldania, hogy ne kényszerácsorogjanak a kinti hidegben az emberek.
Szatmárnémeti

Mentális edzés is segíti a Partium Labdarúgó Akadémia focistáinak felkészülését

A Szatmárért Egyesület – a Szatmár megyei sportolóknak tartott ingyenes mentális tréningsorozat keretében – ezúttal a Partium Labdarúgó Akadémia fiatal focistáinak biztosított mentális edzést.
Szatmárnémeti

Évzáró gálán köszönték meg a falugazdászok munkáját

A gálán a rövid évértékelő mellett díjazta az idei év sikeres gazdálkodóit és mezőgazdasági vállalkozóit a négy megyére kiterjedő Partiumi Falugazdász Hálózat, de azok támogatását is oklevéllel ismerték el, akik búza- és lisztadományaikkal hozzájárultak a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program, valamint zöldség és gyümölcs adományaikkal az idei szegények világnapja gyűjtés sikeréhez.
Szatmárnémeti

Karácsonyvárás a bölcsisekkel a Napsugárban

Karácsonyváró foglalkozást tartottak a szatmárnémeti Napsugár bölcsődében a kicsik és a felnőttek legnagyobb örömére.
Szatmárnémeti

Jónás Bernadett MIK-alelnök Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntese

Harmadik alkalommal adták át Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntese elismeréseket azoknak, akik kiemelkedően önkénteskedtek és sokat tettek a környezetükért — az elismerést Jónás Bernadett, a szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) alelnöke is átvehette Máriapócson.