Idén májusban is megrendezték az immár sok éves múltnak örvendő bolond ballagást a Kölcseyben, amelynek keretében a végzős diákok hátramaradt iskolatársaiktól és tanáraiktól tréfás módon vettek búcsút.
Ahogy más években, idén is először az iskola folyósóin vonultak fel a bohókásan beöltözött ballagók, majd a partyzást az iskola belső udvarán folytatták, ahol a kölcseysek— diákok és tanárok egyaránt – izgatottan várták őket.
Kreativitásból idén sem volt hiány
A végzősök idén is magasra tették a “bolond” mércét, hiszen kreatív ötletekkel és jelmezekkel, sajátos szövegekkel és fergeteges hangulattal nyűgözték le az összegyűlt közönséget.
A XII. A osztály egy tréfás, de annál abszurdabb üzenetekkel “dobálózó” tüntető csapatként jelent meg a ballagáson. A tüntetők többet között azt szerették volna, hogy “mondjunk nemet a kopaszodásra”, “legyen a húsevő növény vegetáriánus”, “ legyen a Fekete-tenger kék”, valamint azt, hogy “támasszuk fel a Holt-tengert”.
A XII. B osztály a 10 éves osztálytalálkozóját vetítette előre, ahol bemutatták, hogy kiből mi – vagy ki — lett az évek során. Mondani sem kell, a diákok a lehetőségek széles palettáját tárták a közönség elé: lettek nővérből vált szervkereskedők, napszámosok, apácák, eperszedők, sőt, aranyásók (gold digger) is. A találkozót a látványos belépő tette még érdekesebbé, hiszen az osztályt a nyaralásából hazatérő osztályfőnök zsúfolta be járművébe, és úgy hozta el őket a találkozóra.
A XII. C osztály a Shrek című rajzfilm modern, újragondolt verzióját adta elő a diákoknak, ám a szereplők teljes mértékben megegyeztek a hagyományos mesében szereplő karakterekkel. Az aktuális poénok ebből a profukcióból sem maradtak el, és természetesen — ahogy az előző két oszály is – a közönség tetszését is elnyerték.
A XII. D osztály szintén egy jól ismert rajzfilmet használt inspirációnak, ez az osztály ugyanis Willy Wonka csokigyárjába — a Charlie és a csokigyár című rajzfilmből — engedte betekinteni az iskola udvarán összegyűlt népes közönséget, előadván a gyárban dolgozó szorgos umpalumpák táncát.
Végül, de nem utolsósorban a XII. E osztály István és Tünde bortrányosan zajló házasságkötését adta elő, amelyből egyes jelenetek a Másnaposok című filmre emlékeztették a közönséget — a B-sekhez hasonlóan ez az osztály is látványos belépővel lepte meg a közönséget.
Miután minden osztály bemutatta bolondos produkcióját, a tizenegyedikesek búcsúztatták el a végzős osztályokat, amire válaszképpen a tizenkettedikesek is számos jótanácsot tartalmazó búcsúzóval “adták át” a stafétát a soron következő tizenkettedikeseknek.
A bolond ballagáson végig jó hangulat uralkodott az iskola udvarán, a kisdiákoktól megkezdve egészen a pedagógusokig láthatóan mindenki nagyon élvezte a végzősök bolondos, de kreatív előadásait.
Bár a hagyományos ballagás még hátra van, a Kölcseyben szervezett bolond ballagás kiváló alkalom arra, hogy a végzősök ne csak a tanulásra, az elért eredményekre és a közelgő vizsgákra gondoljanak, hanem arra is, hogy a tudás mellett mennyi élményt és emléket, illetve jó barátot szereztek iskolás éveik során.
Szabó Beatrix