Sport

VSK, női kosarasok: új felállásban, régi célok

Nyolc új játékossal a keretben kezdi meg a 2020–2021-es idényt a VSK női kosárlabda-csapata. A cél a bajnokság legjobbjai között zártni. Ezért visszahozták a kispadra Lopezt.
Sport

Elképesztő Szerhij Rebrov mérlege 100 mérkőzés után

A címvédő és első helyen álló Ferencváros idegenben 1–1-es döntetlent játszott a második MOL Fehérvárral a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának szombati rangadóján.
Sport

Csak két csoportban nem volt csonkaforduló

Komoly gondokat okoz a labdarúgó Liga 3-ban a koronavírus-járvány: a 8. fordulóban tíz mérkőzést kellett halasztani azért, mert az ellenfél csapatok egyikének a keretében sok volt a fertőzött.
Sport

Meglehet a harmadik RBR-győzelem

Gyenes Mani az egyetlen pilóta, aki teljesítette a világ legnehezebb hard enduro versenyét, és ha a szombaton záruló kiíráson dobogóra áll, akkor a hetedik pódiumos helyezését jegyezheti.
Sport

A gyászos múltú imolai futammal búcsúznak Európártól

Rendhagyóan két napos nagydíj-hétvégével búcsúzik idén Európától a Formula–1-es világbajnokság mezőnye, az imolai pályán ugyanis pénteken nem gurultak ki az aszfaltcsíkra a versenyautók úgy, ahogy az évtizedek óta történik a versenyhétvégeken.
Sport

Marad csoportja élén a CFR

Nagy küzdelmet, de kevés helyzetet hozott Kolozsváron a román és a svájci bajnok összecsapása a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második fordulójában.
Sport

Mani is ott van a RBR idei kiírásán

A nyári lábműtétje után óvatos, de továbbra is csúcstartó akar maradni a világ legnehezebb és legkedveltebb hard enduro versenyén Gyenes Mani. Csütörtökön már első volt a kategóriájában.
Sport

Megértő a FRF? Halaszthatják a zilahiak elleni meccset

Halaszthatják a Szatmárnémeti VSK hétvégi bajnoki mérkőzését is, amit Ritli Zoltán edző alakulata a Liga 3 10-es csoportjának éllovasával, a Zilahi SCM-vel kell játsszon.
Sport

Szenvedő exbajnokok csatája

A Dinamo és az Astra Giurgiu csatájával folytatódik ma a labdarúgó Liga 1. A két egykori bajnokcsapat jelenleg a román élvonalbeli táblázat alsó házát „erősíti”.
Sport

Szombaton kezdődik a versenyhétvége

Rendhagyóan két napos nagydíj-hétvégével búcsúzik idén Európától a Formula–1-es világbajnokság mezőnye, az imolai pályán ugyanis pénteken nem gurulnak ki az aszfaltcsíkra a versenyautók úgy, ahogy az évtizedek óta történik a versenyhétvégeken.
Sport

Megosztott félidők, megosztott pontok a Fradi – Kijev meccsen

Bravúros hajrával megszerezte első pontját a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a magyar csapat szerda este 0–2-es félidő után 2–2-es döntetlent játszott az ukrán Dinamo Kijevvel.
Sport

Papíron a kolozsváriak a favoritok

Eddig négyszer játszott svájci csapat ellen a Kolozsvári CFR, de csak egyszer vesztett, Bázelben. Most a Young Boys érkezik, aki eddigi egyetlen romániai mérkőzésén méretes zakót kapott.