A norvégok hozták a kötelezőt, a román lányok pedig azért hajtottak, hogy ponttal, vagy pontokkal léphessenek tovább a dániai torna középdöntőjébe. 4–4-ig a románok irányítottak, de ekkor a norvég védelem is összekapta magát, így a 12. percig csak egy gólt szereztek Bogdan Burcea szövetségi kapitány tanítványai (5–8). Nem omlott össze a románok játéka, és Denisa Dedu remek kapusteljesítményének is köszönhetően negyedórányi játék után ismét fej fej mellett álltak a csapatok (8–8), s időközben Cristina Neagu is megtörte a jeget. Nora Mörkék egy 4–0-s szériával ismét elléptek ellenfelüktől, de Eliza Buceschi bombáival kapaszkodtak és a szünet előtt egyenlítettek a románok (13–13). A második félidő lényegesen lassabban indult, és a csapatok továbbra is fej fej mellett haladtak. A 40. percben egyszer még átvette a vezetést a román együttes (16–15), viszont az utolsó negyed órában már nem bírták a tempót a „trikolórok”. A norvégok sorra szerezték a gólokat, akik a harmadik meccsüket is meggyőző különbséggel nyerték meg (20–28), így a maximális pontszámmal lépnek tovább a középdöntőbe. A második helyre feljött Németország, amely ikszelt a lengyelekkel, viszont ez a pont nem számít, mivel Lengyelország a csoportban utolsóként búcsúzik az Eb-től. Viszont a németek a románok elleni két pontjukat tovább vihetik, míg Románia a csoportjukból harmadikként, de 0 ponttal várják a holnapi folytatást.
Búcsúzott a dániai női kézilabda Európa-bajnokságtól Csehország is, miután a csoportkör 3. fordulójában a spanyol válogatottól 27–24-es vereséget szenvedtek el. A világbajnoki döntős együttes a meccs elején rendre magához ragadta a kezdeményezést (5–4), de a csehek egy ötgólos szériával fordítottak (5–9), s a szünet előtt már hattal is vezettek (10–16). Ugyanez volt a különbség még a 41. percben is (16–22), amikor Carmen Martín (12) és Nerea Pena (4) a hátára vette a csapatot, és 27–24-re győztek a spanyolok, akik egy ponttal várják a második szakaszt.
A B-csoportból Oroszország maximális pontszámmal jutott tovább, Svédország pedig a spanyolok elleni ikszet viszik magukkal a herningi középdöntős szériába.
Szerdán szünet lesz az Eb-n, csütörtökön a középdöntővel folytatódnak a küzdelmek. Herningben az A- és B-csoportok első három helyezettjei játszanak majd, míg Koldingban a C- és D-csoportok legjobb hat csapata mérkőzik meg. Az azonos csoportból érkező válogatottak nem küzdenek meg még egyszer, ők hozzák magukkal a csoportkörből az egymás elleni mérkőzés eredményét.
A középdöntő után az állva maradt mezőny Herningbe költözik, itt rendezik majd a helyosztókat.
A középdöntő két szériájának harmadik helyezettje december 18-án az 5. helyért küzd, a szériák két két legjobbja pedig az elődöntőbe folttatja szereplését. A döntőt december 20-án rendezik.
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, 3. FORDULÓ
B-csoport
Spanyolország – Csehország 27–24 (11–16)
Oroszország – Svédország 30–26
1. Oroszország 3 3 0 0 85–70 6
2. Svédország 3 1 1 1 76–76 3
3. Spanyolország 3 1 1 1 72–78 3
4. Csehország 3 0 0 3 69–78 0
D-csoport
Németország – Lengyelország 21–21
Románia – Norvégia 20–28
1. Norvégia 3 3 0 0 105–65 6
2. Németország 3 1 1 1 66–82 3
3. Románia 3 1 0 2 67–74 2
4. Lengyelország 3 0 1 2 67–84 1
Nemzeti Sport
Fotó: Stanko Gruden/kolektiffimages