Szerhij Rebrov kedd este visszatér nagy sikereinek helyszínére, hiszen a Dinamo játékosaként bajnoki címeket ünnepelhetett az ukrán fővárosban, de a nemzetközi porondon is remekelt a kék-fehérekkel. Kedden viszont ellenfele lesz a Dinamonak, és nosztalgiázásra legfeljebb a mérkőzés után lesz ideje.
Mindkét csapat egyetlen pontot gyűjtött be a Bajnokok Ligája eddigi öt mérkőzésén, azt is, az egymás elleni budapesti találkozón. Az október 28-i 2–2 elsősorban a Dinamonak kedvez, hiszen az ukrán alakulatnak a 0–0, az 1–1, de még a 2–2 is kedvez ma este. Éppen ezért, a Fradinak ma mindent egy lapra kell tennie, hiszen a győzelem a dicsőségen és a továbbjutáson túl jelentős pénzösszeget is hoz a klub számlájára. Az európai szövetség ugyanis minden rúgott gólt, minden megszerzett pontot, és a továbbjutást is több százezer euróval jutalmazza.
Magyar csapat 17 éve nem érte meg a tavaszt a nemzetközi porondon. Akkor a Debreceni VSC az UEFA Kupa 2003/04-es kiírásában a harmadik körig menetelt, s februárban végül a belga Club Brugge búcsúztatta.
A Ferencvárosnál tulajdonképpen mindenki bevethető lesz az Olimpiai Stadionban, az ukránoknál viszont több sérült is van, de számukra a legfájóbb a középpályás Vitalij Bujalszkij kiesése, aki bordatörést szenvedett egy hete a Juventus otthonában.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 6. FORDULÓ
E-csoport
22.00: Stade Rennais FC – Sevilla FC
22.00: Chelsea FC – FC Krasznodar
1. Chelsea FC 5 4 1 0 13–1 13
2. Sevilla FC 5 3 1 1 6–7 10
3. FC Krasnodar 5 1 1 3 5–10 4
4. Stade Rennais FC 5 0 1 4 2–8 1
F-csoport
19.55: SS Lazio – Club Brugge
Tv: Digi Sport 2, Telekom Sport 3, Look Sport+
19.55: FC Zenit – Borussia Dortmund
Tv: Digi Sport 1, Telekom Sport 2, Look Sport
1. Borussia Dortmund 5 3 1 1 10–4 10
2. SS Lazio 5 2 3 0 9–5 9
3. Club Brugge 5 2 1 2 6–8 7
4. FC Zenit 5 0 1 4 3–11 1
G-csoport
22.00: Dinamo Kijev – Ferencvárosi TC
Tv: Digi Sport 3, Look Sport 3, M4 Sport
22.00: FC Barcelona – Juventus FC
Tv: Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport+
1. FC Barcelona 5 5 0 0 16–2 15
2. Juventus FC 5 4 0 1 11–4 12
3. FC Dinamo Kijev 5 0 1 4 3–13 1
4. Ferencvárosi TC 5 0 1 4 5–16 1
H-csoport
22.00: Paris Saint-Germain – İstanbul Başakşehir
Tv: Digi Sport 4, Telekom Sport 3, Look Sport 2
22.00: RB Leipzig – Manchester United FC
Digi Sport 2, Telekom Sport 2, Look Sport
1. Manchester United FC 5 3 0 2 13–7 9
2. Paris Saint-Germain 5 3 0 2 8–5 9
3. RB Leipzig 5 3 0 2 8–10 9
4. İstanbul Başakşehir 5 1 0 4 6–13 3
Pesek Attila