Sport

Ír ellenfélen keresztül vezet az út a csoportkörbe

2022.08.18 - 09:50

Az erőviszonyokról sokat elárul, hogy amíg a magyar bajnok sorozatban negyedszer szerepel majd csoportkörben valamelyik európai kupasorozatban, addig ír ellenfele – ezt megelőzően – története során csupán egyszer, 11 évvel ezelőtt jutott el a főtábláig. 
Az FTC egyszer a Bajnokok Ligájában, kétszer pedig az EL-ben mutathatta meg magát, s bár a továbbjutás egyszer sem jött össze, mégis helytállt.
A Shamrock az EL 2011–2012-es kiírásában a Rubin Kazannyal, a Tottenhammal és a PAOK-kal szerepelt egy csoportban, de hat vereséggel búcsúzott a sorozattól. 
A Ferencváros keretének értéke – a mértékadónak számító transfermarkt adatai szerint – több mint tízszerese az ír együttesének.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző együttese a múlt heti BL-búcsú ellenére feldobott állapotban várhatja a csütörtöki első felvonást, mivel hétvégén a MOL Fehérvár elleni rangadón rendkívül magabiztos győzelemmel hangolt az OTP Bank Ligában. 
A szintén zöld-fehér ír gárda ugyan múlt pénteken csak döntetlent játszott hazája bajnokságában, de így is négypontos előnnyel vezeti a tabellát.
A Ferencváros története során korábban egyszer találkozott ír csapattal nemzetközi porondon: 1997-ben kettős győzelemmel, 6–0-s összesítéssel ejtette ki a Bohemians gárdáját az UEFA Kupa selejtezőjében. A Shamrocknak sincs kellemes emléke a magyar riválisokról, ugyanis egyetlen ilyen párharca során kettős vereséggel, 5–1-es összesítéssel maradt alul a Budapest Honvéddal szemben 1985-ben, a BEK első fordulójában.
A BL-selejtezőben az FTC a kazah Tobolt, majd a Slovan Bratislavat búcsúztatta, az előző körben viszont alul maradt azeri Qarabaggal szemben, így átkerült az Európa Liga selejtezőjébe. Ír ellenfele a máltai Hibernians gárdáján túljutott, de a bolgár Ludogorec már túl nagy falatnak bizonyult a BL-selejtezőben. Az EL-ben viszont az északmacedón Skupi ellen sikerült javítania.
A mostani párharc csütörtöki mérkőzése – melyet az M4 Sport közvetít – 19.30 órakor kezdődik a Groupama Arénában. A visszavágót egy héttel később Dublinban rendezik. A párharc győztese az Európa Liga, a vesztese az Európa Konferencia Liga csoportkörében szerepelhet.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Sport

Határtalanul: Megint lesz Fradi – Oli öregfiúk meccs

Sportcsemegével készülnek a Partiumi Magyar Napok (PMN) szervezői, lesz nagypályás, kilencven perces Ferencváros TC – Olimpia Satu Mare öregfiúk mérkőzés Szatmárnémetiben.
Sport

Eddig tartottak a Ferencváros idei BL-álmai

A Ferencváros hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.
Sport

A Ferencváros hazai pályán játszik a továbbjutásért

A Ferencváros focicsapata döntetlenről várja a Qarabag elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőjében; a párharc továbbjutója legalább az Európa Liga csoportkörében szerepelhet.