Véget ért a Ferencváros labdarúgócsapatának idei nemzetközi „kalandja”, miután kedd este a Bajnokok Ligája utolsó csoportkörében 1–0-ra kikapott a Dinamo Kijev otthonába.
A mínusz 7 Celsius-fokos hidegben rendezett összecsapást a hazaiak kezdték jobban, de a hamar alábbhagyott a kezdeti lendület, és átengedték a kezdeményezést a Fradinak. A magyar bajnok fantáziája viszont elszállt, amikor a hazai csapat tizenhatosa elé került, hiszen az ukránok szervezett védekezésén nem sikerült rést találni.
Az első félidő legizgalmasabb jelenete egy büntetőgyanús szituáció volt, amikor Szerhij Szidorcsuk kezezése után a svéd bíró ugyan kivárt az első játékmegszakításnál, de végül úgy engedte a bedobást, hogy nem nézte vissza a szituációt a videobíró segítségével.
A második félidőben a Dinamo a semmiből szerezte meg a vezetést: De Pena szabadrúgásból csavart középre a bal oldalról, Denisz Popov pedig 5 méterről a bal alsó sarokba csúsztatta a labdát (1–0).
Fél óra alatt két gólra lett volna szüksége a Ferencvárosnak, ám a felállt védelem ellen inkább csak erőlködő zöld-fehérekben ezúttal nem volt meg a kellő átütőerő, így a Kijev ért oda a csoport harmadik helyére.
Colțescu: „Az a fekete!”
Az est „főhőse” viszont egy romániai, pontosabban egy craiovai bíró volt: Sebastian Colțescu rasszista megnyilvánulásától volt hangos a nemzetközi sajtó, a Paris Saint-Germain – Istanbul Basaksehir találkozó ezért félbe is szakadt.
Ovidiu Hațegan játékvezető piros lapot készült felmutatni a török szakmai stáb egyik tagjának, aki állítólag, a párizsi Presnel Kimpembe 13. percbeli szabálytalansága után inzultálta a negyedik játékvezetőt, Colțescut – ez volt a szikra az egyébként is feszült mérkőzés parazsára. Az aradi játékvezető azt kérdezte a negyedik bírótól, hogy a stáb melyik tagjának mutassa fel a piros lapot, mire ő románul úgy válaszolt, hogy „ăla negru”, vagyis „az a fekete”. Mivel zárt kapuk mögött zajlott a mérkőzés, ezért a pálya széli mikrofonoknak köszönhetően érthetően lehetett hallani Colțescu szavait – aki a hazai bajnokságban is több botrányos mérkőzés főhöse kétes döntései miatt.
A megjegyzés címzettje, Pierre Webo, az isztambuliak pályaedzője, a korábbi kameruni válogatott labdarúgó – aki a török csapatnak addig kiosztott két sárga lap miatt már kellően feldúlt volt – a „negru” kifejezés hallatán az addigiaknál is hevesebben reklamált: „Miért mondta, hogy néger? Miért mondta?” Ezeket a kérdő mondatokat is lehetett hallani a televíziós felvételeken.
Odasereglettek mindkét csapat játékosai, megjelent a meccs UEFA ellenőre is a játéktéren, hogy megbékítse a feleket, ám ez nem sikerült. A párizsiak – élükön Kylian Mbappéval és Neymarral –világossá tették, hogy hajlandóak folytatni a meccset, ha lecserélik a negyedik bírót.
A török csapat a rasszista megnyilvánulás ellen tiltakozva, a cserék közé nevezett Demba Ba vezetésével bevonult az öltözőbe, majd követték őket a szintén felháborodott párizsiak is. Előtte a szenegáli játékos is odaszólt a bíróknak: „Miért mondják, hogy fekete, amikor azt sohasem mondják, hogy fehér?”
Eldőltek a továbbjutók
A törökök hajthatatlanok voltak, nem voltak hajlandók visszajönni a pályára, az UEFA végül úgy döntött, hogy szerdán 19.55 órától lejátszák ismét a mérkőzést, a keddivel megegyező kezdőcsapatokkal, de egy másik játékvezetői stábbal folytatják
A francia csatornának sikerült röviden megszólaltatnia Sebastian Colțescut, aki természetesen másként gondolja: „Negru románul a fekete színt jelenti. Nem vagyok rasszista.”
A craiovai sípmester tettét a román sajtó is elítélte, és valamennyien arra helyezték a hangsúlyt: Colțescu meggondolatlan megnyilvánulása miatt remélhetően nem fogják megbélyegezni a román bírói társadalmat, és Hațegant karrierjét sem vágja kettét, akit a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) a hét elején a világ nyolcadik legjobb játékvezetőjének nevezett meg.
A csoport másik mérkőzésén a két magyar válogatottal, a kapus Gulácsi Péterrel és a hátvéd Willi Orbánnal felálló RB Leipzig 3–0-ra már vezetett a Manchester United ellen, végül a hajrában az angolok rúgtak két gólt (3–2), de ezzel együtt a lipcseiek jutottak tovább a BL nyolcaddöntőjébe, az MU pedig az Európa Ligában folytatja tavasszal a kontinentális szereplést.
UEFA és sportminiszter
Az európai szövetség még kedd este rövid közleményt tett közzé a Twitter-oldalán: „Értesültünk a Paris Saint-Germain – Istanbul Basaksehir mérkőzésen történtekről. Figyelmesen kivizsgáljuk az esetet. A labdarúgásban nincs helye semmilyen rasszista vagy diszkriminatív megnyilvánulásnak.”
A Digi 24 televíziócsatornán Ionuț Stroe román ifjúsági és sportminiszter szólalt meg az ügyben, aki elnézést kért a történtekért: „Határozottan elítélek minden kifejezést vagy nyilatkozatot, aminek rasszista vagy diszkriminatív kicsengése van. Elnézést kérek a romániai sporttársadalom nevében ezért a szerencsétlen eset miatt. Ez nem jellemez minket. (…) Ez egy elszigetelt, egyedi eset, nem általánosíthatunk, nem képviseli a román sporttársadalmat. De nem toleráljuk a hasonló megnyilvánulásokat.”
„Az UEFÁ-nak szigorúan kell döntenie az ügyben! Feltétel nélkül támogatjuk a rasszizmus és a diszkrimináció elleni harcot” — szögezte le egyik nyilatkozatában Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke.
LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 6. FORDULÓ
E-csoport
Stade Rennais FC – Sevilla FC 1–3
Chelsea FC – FC Krasznodar 1–1
1. Chelsea FC 6 4 2 0 14–2 14
2. Sevilla FC 6 4 1 1 9–8 13
3. FC Krasznodar 6 1 2 3 6–11 5
4. Stade Rennais FC 6 0 1 5 3–11 1
F-csoport
SS Lazio – Club Brugge 2–2
FC Zenit – Borussia Dortmund 1–2
1. Borussia Dortmund 6 4 1 1 12–5 13
2. SS Lazio 6 2 4 0 11–7 10
3. Club Brugge 6 2 2 2 8–10 8
4. FC Zenit 6 0 1 5 4–13 1
G-csoport
Dinamo Kijev – Ferencvárosi TC 1–0
FC Barcelona – Juventus FC 0–3
1. Juventus 6 5 0 1 14–4 15
2. FC Barcelona 6 5 0 1 16–5 15
3. Dinamo Kijev 6 1 1 4 4–13 4
4. Ferencvárosi TC 6 0 1 5 5–17 1
H-csoport
RB Leipzig – Manchester United FC 3–2
Szerdán játsszák
Paris Saint-Germain – İstanbul Başakşehir
1. RB Leipzig 6 4 0 2 11–12 12
2. Paris Saint-Germain 5 3 0 2 8–5 9
3. Manchester United FC 6 3 0 3 15–10 9
4. İstanbul Başakşehir 5 1 0 4 6–13 3