Premier előtti élményre hívott a Szatmár Megyei Múzeum, Uglár József párttitkár idejébe vitt vissza az időszoba: párttitkokat megszerezve kellett kijutnunk egy óra alatt a dolgozószobájából.
Háromszorosára nőtt az ügyfélablakhoz forduló Electrica-előfizetőknek a száma, ezért voltak hosszú sorok az elmúlt időszakban az áramszolgáltató szatmárnémeti kirendeltsége előtt.
A fizetéses parkolási rendszer, amelyik lassan már mindegyik romániai városban létezik, és amelyik Szatmárnémeti és Nagykároly után hamarosan a többi szatmári városban is meg fog jelenni, nem egyéb, mint egy újfajta adónem, amelyik csak az autósokat terheli.
Alig van már új koronavírusos megbetegedés Szatmár megyében, de az E.ON vezetősége még mindig halálosan retteg a vírustól, egészségügyi okokra hivatkozva nem nyitja meg az ügyfélfogadó irodát.
Legkevesebb harminc, legtöbb százötven-kétszáz százalékot drágítottak a szatmári strandok tavalyhoz vagy a koronavírus-mentes 2019-es évhez képest. Nemcsak a belépők, hanem az ellátás is drágult.
Télen és tavasszal a hidegben, most a tűző napon ácsorognak az emberek, hogy a pénzükhöz jussanak, mert vannak időszakai a hónapnak, amikor hosszú sorok képződnek az automaták előtt.
Olyan, ritmusra is spriccelni tudó szökőkút lesz az új főtéren, mint amilyen a budapesti Westend City Center plázában van, és úgy néz ki, hogy év végére be lesz fejezve a főtérfelújítás. Egészen a Coposu sétány végéig ki lesz cserélve a burkolat.
Rekordot döntött a mobilhasználat tavaly, de mégis kevesebb volt a kimaradás és a rendszermeghibásodás, mint a korábbi években. Jobb a karbantartás, tartósabbak a távközlési eszközök.
Embertelen körülmények között fogadja új és leendő ügyfeleit a szatmárnémeti Electrica, órákat kell a tűző napon állva várniuk az embereknek arra, hogy bejussanak és szerződést köthessenek. Szatmár megyében nincs senki, aki tájékoztathatná a sajtót.
A szatmárnémeti körgyűrű elkészültéhez nélkülözhetetlen munkafázis kezdődött el az elmúlt napokban: az Electrica nekifogott a villanyoszlop-költöztetésnek több pontján is a nyomvonalnak.
Közel sem félnek annyira a szatmári méhészek a polgármesteri hivatalok légi szúnyogirtási akcióitól, mint ahogy azt a közvélemény gondolja. Sokkal többet árt ettől a kiskerti permetezés.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat