Szatmárnémeti

A méhek és a szúnyogirtás

Fotó: pixabay.com
2021.06.28 - 14:00
Közel sem félnek annyira a szatmári méhészek a polgármesteri hivatalok légi szúnyogirtási akcióitól, mint ahogy azt a közvélemény gondolja. Sokkal többet árt ettől a kiskerti permetezés.

A méhészek nem fogják fel sem tragédiaként, sem méhapokalipszisként az olyan, repülőgépről történő átfogó szúnyoggyérítési akciót, mint amilyen múlt hét csütörtökön zajlott Szatmárnémeti fölött. Azt mondják, a blokkok között keveset járnak a méhek, mert kevés a virág, nincs elég a városi kertekben sem. A méhészek többsége épp ezért mezőgazdasági földeken, erdőszéleken „legeltet”, nem pedig valamelyik város közepén, ennek köszönhetően ritkán repülnek bele a méhek közvetlenül a permetszerbe, amit a szúnyogok ritkítása érdekében a repülőgépekből kifújnak.

Elhullás mértéke

Amikor fújnak, a méhészek bezárják a méheket, az egyik, permetezés ügyében megkeresett méhész szerint két-három órával azután, hogy véget ért a szórás, már ki is lehet engedni a mézkészítőket, akkor már nem hat rájuk a szúnyogméreg. Bármennyire is meleg lenne, a hozzáértő méhész károsodás nélkül elzárva tudja tartani a méheit, szitával zárt kasban tartja őket, hogy jó legyen a szellőzés, és biztosít vizet is a rovaroknak, amivel ők még tovább tudják hűteni a környezetüket. Ha mégsem sikerülne bezárni a méheket addig, amíg zajlik a permetezés, mert például a méhész egy másik, távoli helyen egy másik méhcsaládot legeltet, az elhullás mértékét kettőtől tíz százalékig becsülik azok a méhészek, akik a légi szúnyogirtással kapcsolatban lapunknak nyilatkoztak.

A kézi permetezés rosszabb

A hatósági, önkormányzati szinten szervezett szúnyogirtási akcióknál sokkal károsabbak a méhpopulációkra a háztáji permetezések, mert ezeket sokan rossz időpontban és rossz szerekkel végzik. Kegyetlen pusztítást végez a méhek között, ha virágzáskor permetezik a gyümölcsfákat, ezt nagyon fontos lenne mindenkinek tudnia, illetve az Ukrajnából hozott szerek sem méhbarátok, sok hasznos rovar pusztul el amiatt is, hogy sokan nem EU-s engedéllyel rendelkező szereket használnak, csak azért, mert kicsivel olcsóbbak.

Kiheverik a mérgezést

Abban a mennyiségben, amilyenben használják, a szúnyogirtó permetszer a szúnyogokra és azokhoz hasonlóan érzékeny rovarokra veszélyes, a zümmögő vérszívók mellett elpusztítja még a muslicákat és a repülő levéltetveket. A méhek halálos dózisának szintje magasabb, mint a szúnyogokra végzetesen ható mennyiség, testalkatuk és biológiai felépítésük révén a méhek ellenállóbbak a rovarirtó permetszerre, mint azok a rovarok, amelyek ellen bevetik ezeket. Ennek tudatában számítják ki a permetezők a szer koncentrációját. Azt mondják a méhészek, hogy addig lehet baj, amíg a permetszer a levegőben száll, a levelekre, virágokra leülepedett permet már nem jelent kockázatot a méhekre. Azok az egyedek, amelyek kontaktusba kerültek az irtószerrel, és nem pusztultak el, később kiheverik a „találkozást”, mert a szer gyorsan kiürül a szervezetükből, nincs felgyülemlés.

Szervezettebb akciók

Természetesen megesik, hogy néhány méh a permetfelhőbe szállva találkozik az irtószerrel, és elpusztul, a kasba már nem tér vissza, azonban szúnyoggyérítési akció miatti tömeges méhpusztulásra egyik megkeresett méhész sem panaszkodott, pedig van közöttük, amelyik gyerekkora óta, több mint negyven éve méhészkedik. A mostanság zajló szúnyogirtási akciók szervezettségét össze sem lehet hasonlítani a kilencven előttiekével. Akkor se szó, se beszéd elkezdtek permetezni, a méhészek is csak abból tudták, hogy fújnak szúnyog ellen, hogy látták a gépet az égen. Mostanában sokkal méhbarátabb szerekkel dolgoznak, illetve a sajtóban, a méhészegyesület révén vagy — kistelepülések esetén — személyesen értesítve vannak a méhészek mindig. A virágzás tekintetében megfelelő időpont nincs a permetezésre, hiszen tavasztól őszig mindig virágzik valami, amire a méhek a pollenért rájárnak, tehát virágzássemleges időszakban permetezni — hogy ezzel is óvják a méheket — áprilistól októberig lehetetlenség.

Csípnek mindenkit

A szúnyogirtási akció szükségességével a méhészek is egyetértenek, tisztában vannak azzal, hogy nem körülöttük forog a világ, nemcsak hasznos, de az emberek számára kellemetlen rovarok is vannak, és munkavégzésükbe belekalkulálják a permetezések okozta veszteségeket is. Szúnyogirtásra azért is szükség van, vallják, mert a méhészeket ugyanúgy csípik a szúnyogok, mint bárki mást.

Princz Csaba

 

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Szúnyogirtásra szólított fel a DSP – betegséget terjeszthetnek

Rengeteg a szúnyog Szatmár megyében, a rovarok pedig akár a nyugat-nílusi vírus hordozói is lehetnek, ezért szúnyogírtásra szólította fel a polgármesteri hivatalokat a közegészségügy.
Szatmár megye

Immunissá válnak a szúnyogok a permetezésre

A dalos szúnyog már - részben -, immunis, következik a tirgrisszúnyog ellenállásának kialakulása.
Szatmárnémeti

Kezdődik a vérszívó-ritkítás!

Pénteken kora reggel és ugyanaznap este fognak permetezni Szatmárnémetiben. Az egyik akció a nappali, a másik az éjszakai rovarok létszámának ritkítását célozza.