Szatmárnémeti

Szúnyogirtásra szólított fel a DSP – betegséget terjeszthetnek

Fotó: freepik.com / jcomp
2024.08.23 - 13:55
Rengeteg a szúnyog Szatmár megyében, a rovarok pedig akár a nyugat-nílusi vírus hordozói is lehetnek, ezért szúnyogírtásra szólította fel a polgármesteri hivatalokat a közegészségügy.

A szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázzal fertőződött meg az utóbbi időszakban már két szatmári is, ezért a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság arra kéri az önkormányzatokat, hogy gyakrabban rendezzenek szúnyoggyérítési akciókat.

Tavaly halálos áldozata is volt a vírusnak térségünkben: egy szatmári betegnél olyan súlyos szövődményeket okozott a fertőzés, hogy nem sikerült megmenteni az életét.

A nyugat-nílusi vírus a madarakról terjed madarakra szúnyogok közvetítésével, így marad fenn a természetben. Az ember és a lovak a szúnyogcsípések által szintén megfertőződhetnek és megbetegedhetnek, de fertőző forrásként nem szolgálnak, mivel a vérükben a vírus csak kismértékben szaporodik fel, onnan azt a csípőszúnyog nem tudja felvenni.

A legtöbb, embert érintő fertőzés tünetmentesen zajlik. A fertőzöttek néhány százalékánál 3-14 nap lappangási idő után enyhe, influenzaszerű tünetek jelentkeznek: láz, fejfájás, izomfájdalom, amelyhez bőrkiütések társulhatnak. A betegek tünetei többnyire 3-6 nap alatt maguktól gyógyulnak. Súlyos esetekben idegrendszeri tünetek lépnek fel agyvelőgyulladás, agyhártyagyulladás formájában, mely leggyakrabban idős embereket érint. 

A súlyos esetek kórházi ellátást igényelnek. A betegeknél csak tüneti kezelést lehet alkalmazni, nincs specifikus gyógymódja. 

Hogyan védekezzünk?

A csípőszúnyogok csípése egyrészt kellemetlen, másrészt, ami járványügyi és gazdasági szempontból fontosabb: betegségeket terjeszthet. A szúnyogok által terjesztett fertőzések az embereket és/vagy az állatokat is megbetegíthetik. 

Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni – ajánlják a közegészségügyiek, akik azt javasolják a lakosságnak, hogy szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, használjanak rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsák el a lakás környékéről a hulladékot, szárítsák ki a pincéket, és kerüljék a vizes, mocsaras helyeket.

Ha a szabadban tartózkodnak, és a szúnyogok nagy számban vannak jelen, használjanak a bőrre kenhető, fújható rovarriasztó szereket. Viseljenek hosszú szárú, hosszú ujjú ruházatot, hogy csökkentsék a csípésnek kitett bőrfelületet.

Zárt térben a legfontosabb a nyílászárók felszerelése szúnyoghálóval, amely biztos, hosszú távú és vegyszermentes megoldás.

A közegészségügyi igazgatóság a lakosságot arra kéri, szüntesse meg otthonában azokat a vízgyűjtőket, amelyek a szúnyogok szaporodását segítik. 

Bumbuluț Krisztina

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Immunissá válnak a szúnyogok a permetezésre

A dalos szúnyog már - részben -, immunis, következik a tirgrisszúnyog ellenállásának kialakulása.
Szatmárnémeti

Kezdődik a vérszívó-ritkítás!

Pénteken kora reggel és ugyanaznap este fognak permetezni Szatmárnémetiben. Az egyik akció a nappali, a másik az éjszakai rovarok létszámának ritkítását célozza.
Szatmárnémeti

Kullancs- és szúnyogirtás kezdődik Szatmárnémetiben

Április 15-én, hétfőn 22 óra után a Szamos töltéseken, a parkokban, játszótereken, tereken, parkolókban, zöldterületeken kezdődik a rovar-gyérítés.