Szatmárnémeti

Kezdődik az oszlopköltöztetés

2021.06.29 - 10:05

Egyelőre darabokban és a földön fekve ugyan, de megjelentek azok a vasszerkezetek, amelyekből villanyoszlop lesz, és amelyek azt a célt szolgálják, hogy áthidalják ezekkel a körgyűrűt. A gyakorlat szerint a mostani oszloptól beljebb, a mezőn lesz felállítva a most összeszerelni kezdett két fémoszlop, így a villanydrótok ott fognak áthaladni a körgyűrű fölött, ahol az út még a föld szintjén van, nem kezdte el emelkedését a 194-es utat átszelő felüljáró. Az út túloldalán, a másik, most felállítani készült oszlopról aztán a villanyvezetékek vissza lesznek vezetve a régi oszlopokra, a Lázári úttal párhuzamosan fognak haladni tovább. Hasonló megoldás készül a Károlyi út mentén, ott szintén egy felüljárónál voltak hasonló problémák, az oszlop, amit ott is most készülnek kivenni, szintén akadályozta az útépítést.

A Cîţu-hatás?

Lehet, hogy mégis ért valamit Florin Cîţu legutóbbi szatmárnémeti látogatása, amikor a körgyűrűépítés állását is megnézte a miniszterelnök, és akkor azt mondta, hogy kapcsoljanak rá, hogy év végére legyen készen. Aztán az lett, hogy jövő áprilisra halasztották a befejezést, ami már a negyedik vagy ötödik határidő-kitolás, és továbbra sem kaptunk olyan információt sem a körgyűrűépítőtől, sem az Electricától, hogy lenne előrelépés az oszlopköltöztetések ügyében. Aztán most egyszerre csak elkezdtek dolgozni, és ami két évig nem volt sürgős, az most hirtelen az lett, az oszlopok költöztetésével megbízott céget állítólag halálra sürgetik.

Két hónap

Augusztus huszadikára várható, hogy a Lázári út menti munkával végeznek, azaz helyén lesz a két új villanyoszlop, és az átkötés is elkészül, tehát már az új vezetékeken fog futni az áram, és ledöntik az útban lévő régit. Nem lenne szabad áramkimaradásnak lennie sehol, ahova ezen a magasfeszültségű vezetéken jut el az áram, hiszen épp azért késett ilyen sokat a kivitelezés, mert hatástanulmány készült, hogy honnan lesz a betáplálás, amíg ez a vezeték hiányzik az ellátási hálózatból.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.