Értéket is teremtettek a szombaton tartott lázári fesztivál szervezői, hiszen komoly elismerést jelenthet a szakmában a lepárlók számára, hogy minőségi italokkal érkeztek a zsűri elé — mint ahogy a legfinomabb káposzták készítői is hírnévre tettek szert.
Nagy számban tették tiszteletüket a környékbeli katolikus és más felekezetű hívek tegnap, Páduai Szent Antal ünnepén a kaplonyi ferences templomnál tartott szabadtéri szentmisén.
Lázáriban ennek a közkedvelt ételnek szenteltek egész napos ünnepséget a hét végén. Nekünk sikerült utánajárnunk, hogy mi a titka a jó töltött káposztának, hogyan készül az ilyen — hiszen kínálatból nem volt hiány, legkevesebb tízezer darab főtt.
„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző” — a tasnádi egyházközség élő hittel ragaszkodik istenházához és hitéhez, és ez az aktív hozzáállás szükséges a jövőben is, hogy a templom ne múzeum legyen.
Túrterebesi diákok négy szatmárnémeti líceum oktatási ajánlatával ismerkedtek meg, valamint egy túrterebesi és egy szatmárudvari cég által kínált munkalehetőségekkel, felmérve, milyen előnyei vannak az elméleti oktatásnak, és miért érdemes szakmát tanulni.
Júniusban is folytatja a vidéki kiszállásokat a Szatmár Megyei Vérközpont, június 7-én Nagykárolyban, 9-én Avasfelsőfaluban, 30-án Tasnádon, míg 18-án, szombaton a központ székhelyén várják az önkénteseket az intézmény munkatársai.
Két fontos eseményt — a gyermeknapot és a környezetvédelmi napot — is megünnepelt az Élet Fája Egyesület Atyában, a Kentaur Szabadidőközpontban, az Alter Ego Központ, a Voinicelul, a 24-es, a 6-os, a vetési és a pusztadaróci óvodák gyerekeivel és szüleikkel.
Több, fontos fejlesztési beruházást valósítanak meg az idén Krasznabéltek község területén. Új sportcsarnok épül, rehabilitálják az iskolákat és szennyvízhálózatot építenek ki.
A három közismert „ác” után jön el a negyedik, kevésbé ismert fagyosszentnek, Orbánnak az ideje. Tőle a frissen kelt kukoricát és a szőlővirágzást féltették a régi idők gazdálkodó emberei. Idén nem bántotta a fagy a termést, Orbán segített a mezőgazdászoknak.
Nagyon súlyos baleset történt május 23-án, hétfőn 22 óra körül az Érdengeleg és Érendréd közötti útszakaszon.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat