Erdély elfelejtett költőnőjének, Krüzselyi Erzsébetnek nevét leginkább azok ismerik, akik régebben az Aranyhárfa és az Istenes versek című, sokáig ritkaságszámba menő kötetben keresgéltek szavalni valót egyházi ünnepekhez. Valóban, Krüzselyi Erzsébet ezekben a református egyház által használt versgyűjteményekben „élte túl” a múlt rendszer évtizedeit. Igaz, ő maga is hozzájárult nevének elhomályosulásához, hiszen akkor, amikor publikálásra kérte fel a kommunista államhatalom, akkor ezt a lehetőséget megtagadta, mondván: hóhéroknak nem ír.
Azóta az Aranyhárfa kikopott a köztudatból, és a költőnő nevére, verseire a digitális világ óceánjában szinte esélytelen rábukkanni — újak jöttek, akik több figyelmet kaptak, új stílusok egymásutánisága feledtette őt.

De Szatmárhegy gyülekezete emlékének lángját nem engedte kialudni. Igaz, kicsi mécses ő, de hitének, isten-, haza-, család- és természetszeretetének lángocskája most is megtöri az egyszer-egyszer reánk telepedő melankólia, szomorúság, kétség, gyász sötétségét, és harcol a modern kori pogánysággal.

Krüzselyi Erzsébet (Máramarossziget, 1885 – Szatmárhegy, 1953), Istentől megáldott tehetség volt. Ismertségét, költői pályájának felfutását azonban sok „ha” gátolta.
Az első „ha” a gyermekkorában váratlanul fellépő, egész életére kiható két betegsége: hatéves korában himlős lett, és ennek következtében megromlott a látása. Szemét később többször műtötték, sikertelenül. Előbb a szemüveg lett örök társa, s az egyre növő homály után a vakság. Másik „hűséges társ” a hallásának elvesztése. Nyolcéves korában annyira meghűlt, hogy szinte egyik pillanatról a másikra megsüketült, fülidegei megbénultak. Ennek ellenére édesapja sokat foglalkozott vele. Megismertette az irodalom nagyjaival, az alapműveltséggel, a Szentírással. Felfigyelt leánya tehetségére, és verselésre bátorította. A költőnő életében nyolc kötetet jelentetett meg. Úgy tartjuk számon őt, mint az első magyar, fogyatékkal élő költőnő.
A második „ha” a fel nem dolgozott árvaság. Két támaszát, az édesapát és édesanyát korán elvesztette. Hiányukról számos versében ír.
A harmadik „ha” a beteljesületlen szerelem. Erről édes-keserűen versel, hiszen a tavaszban is az őszt, a telet látja.
A negyedik „ha” a családnélküliség. Felismerte, hogy helyzete miatt nincs esélye a családalapításra. Fájt, hogy kezét nem fogják megkérni, nem lehet édesanya.
Ötödik „ha” a történelem: a trianoni békediktátum után nem Budapestet választotta lakhelyül és alkotásának helyszínéül. Otthona a végekre szakadt Máramaros lett. E mellőzött vidéknek keserves sors jutott a világfelosztásban. Ott élt hosszú évtizedeken át, és lassan elfeledetté vált. Az államhatalom kiforgatta vagyonából, ezért kényszerlakhelyként Szatmárhegyet jelölte meg. Ide is költözött, ahol otthonra, gondozásra talált unokaöccse, egyben keresztfia, Krüzselyi Barna személyében, aki végtelenül jó volt hozzá.

A költőnő irodalmi munkásságából már kilenc éve szervezem a mára már regionálissá terebélyesedett, gyülekezetek közötti szavalóversenyt. A vallásórások, kátésok és ifjak verses formában tesznek bizonyságtételt az „örök idők Uráról”, akinek kegyelme és atyai szeretete nem csupán nekik szól, hanem „kijár” a felnőttek korosztályának is Jézus Krisztuson keresztül.
Hat esztendei kutató- és gyűjtőmunka kellett ahhoz, hogy előkerüljenek a nyomtatásban rég megjelent, azóta elfeledett versek, mesék, történetek. S hogy az újságokba, magazinokba, lapokba, gyűjteményekbe szerteszét szórt írások végre egymásra találjanak a fiók mélyére rejtett kiadatlan írásokkal (amelyeket először látását elvesztve vésett keresztfia tenyerébe betűkként) együtt. Így kerültek mind egyetlen kötetbe, édesapám és lelkészelődöm, id. Kovács Ferenc és az én szerkesztésemben, gazdag képanyag kíséretében.
A könyvet őszi-téli estéken olvasgatva lelki szemünk előtt megjelenik a törékeny, apró termetű költőnő, aki a sok bénító „ha” ellenére hitében erős és küzdő jellem maradt. Az élet csapásai nem tudták őt elnémítani. Állandó bizonyságtevője volt Isten legnagyobb kegyelmének, aki megajándékozta őt a lélekben való látással, a csend nyújtotta poézissel, az elesettekkel való együttérzéssel, a kapott tehetséggel való élés képességével.

A költőnő emléke november 12-én szavalóverseny segítségével elevenedett meg. A kilencedik alkalommal meghirdetett seregszemle témája az évszakok volt, amelyek változatos egymásutánisága az idő múlására emlékeztetnek.
A 11 gyülekezetből (Amac, Egri, Tamásváralja, Kisbábony, Hirip, Szárazberek, Magyargéres, Óvári, Mikola, Sárközújlak, Szatmárhegy) érkező szavalót elkísérték a felkészítő pedagógusok és lelkipásztorok, a szülők. Szeretettel fogadtuk mindannyiukat a költőnővel kapcsolatos minikiállítással, könyvvásárral, gazdag ellátással.
Az esemény áhítattal kezdődött, majd a köszöntések után meghallgattuk a négy korcsoport kötelező verseit. Uzsonnaszünet után a választott versek hangzottak el, majd a zsűri visszavonult döntéshozatalra. Addig a várakozók meglátogatták a templomot, megismerkedtek a település történetével, beszélgettek. A szavalók nagy izgalommal várták a helyezést, amely így sikerült:

Díjazottak:

előkészítő – második osztályosok:

első hely:  Toma Natália, tamásváraljai gyülekezet, felkészítő Kala Noémi

második hely: Gázsa Zsófia, egri gyülekezet, felkészítő Gázsa Tünde

harmadik hely: Keresztúri Péter, amaci gyülekezet, felkészítő Keresztúri Erzsébet

dicséret: Fóris Johanna  – Amac – Keresztúri Erzsébet

harmadik – negyedik osztályosok:

első hely: Tóth Zalán, amaci gyülekezet, felkészítő Keresztúri Erzsébet

második hely: Barta Richárd, tamásváraljai gyülekezet, felkészítő Kala Noémi

harmadik hely: Puskás Tamara, hiripi gyülekezet, felkészítő  Keresztúri Sándor

ötödik - nyolcadik osztályosok:

első hely: Csáki Emma, mikolai gyülekezet, felkészítő Higyed István

második hely: Németi Tamás Mátyás, mikolai gyülekezet, felkészítő Higyed István

harmadik hely: Boros Bianka Tamara, óvári gyülekezet, felkészítő Igaz Árpád

kilenc – tizenkettedik osztályosok: 

első hely: Bors Hajnalka, magyargéresi gyülekezet, felkészítő Nagy Attila

második hely: Szabó Szintia, szatmárhegyi gyülekezet 

harmadik hely: Balogh Anita, tamásváraljai gyülekezet, felkészítő Kala Noémi

A zsűri tagjai a következők voltak: Csomai Emese óvónő (Szatmárhegy); Fehér Imola költőnő, tanárnő (Szatmárnémeti); dr. Nagy Éva államtanácsos, magyar szakos tanárnő (Bukarest); Pataki Levente Csaba lelkipásztor, szerkesztő (Marosvécs); Rácz Ervin lelkipásztor, generális direktor, egyházi sajtós (Szatmárnémeti). Igét hirdetett Nagy Erika lelkipásztornő, missziói tanácsosnő (Sárközújlak).

Köszönettel kerül közlésre a támogatók névsora: Krüzselyi Erzsébet Református Nőszövetség, Szatmári Református Egyházmegye, Communitas Alapítvány LiterArt Magyartanárok Egyesülete, Szamos kulturális havilap, egyháztagok, magánszemélyek.

Kovács József lelkipásztor, szervező