Vidék

Nem rosszabb az idei költségvetés a tavalyinál

Nehezebb gazdaságosan elkölteni a pénzt, mint megszerezni — Avasújvárosban az idei év kis túlzással az építkezés és felújítás jegyében zajlik: szinte kész az óvoda, elkezdődtek a kultúrotthon nagyszabású munkálatai, és terítéken van egy új községháza is.
Vidék

Lezárult a környezetvédelmi program

Az Élet Fája egyesület által indított Gyűjts, hasznosíts, alkoss! program keretén belül 122,1 tonnányi elektronikai hulladék gyűlt össze.
Vidék

Száz embert kellett kilakoltatni Szakaszon - FRISSÍTVE

Az éjszakai hatalmas felhőszakadás nyomán teljesen elzárta a víz Felsőboldádot a külvilágtól. Ideiglenes mérleget vont a katasztrófavédelem — hatalmasak a károk.
Vidék

Templombúcsú lesz Csedregben

Csütörtökön 11 órától tartja templombúcsúját a csedregi magyar görögkatolikus egyházközösség.
Szatmárnémeti

Majd' 63 000 a beoltottak száma Szatmár megyében

Alacsony a friss fertőzöttek száma, folyamatosan csökken a kórházban, valamint az intenzív terápiás osztályon ápoltaké is, és nem hunyt el senki a fertőzés szövődményei miatt.
Vidék

Egy gramm cselekedet többet ér ezer szónál

Május 9-én különös izgalom hatotta át mindazokat, akik a halmi református templomba érkeztek. Bár az istentisztelet a szokott időben vette kezdetét, mégis más volt ez az alkalom.
Vidék

Villa és tömbházlakás is égett

Vasárnap este, nem sokkal 21 óra előtt Avasfelsőfaluból riasztották a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség lánglovagjait, ahol egy villa égett — a helyszínre 14 tűzoltó és három habbal-vízzel oltó autó érkezett, ám ekkorra a lángok már elborították az épület tetőszerkezetét és egész manzárdját.
Vidék

Felszentelés előtt a túrterebeshegyi templom

Csodálatos, megnyugtató tájakon járva a Túr mentén, erre az igére is utalva magaslik ki túrterebeshegy református temploma, mely egy megvalósult álom.
Vidék

Mellkason szúrta testvérét

Véres eseménybe torkollott egy születésnapi ünnepség a Piskolt községhez tartozó Ligettanyán — a rendőrséget vasárnap reggel 7 óra 30 perckor értesítették arról, hogy egy 31 éves ligettanyai férfit szúrt mellkasi sebbel szállítottak kórházba.
Vidék

Kenyérmorzsa helyett cigarettát szórt el az úton

Május 6-án kora délelőtt Avasújfalu határában, ellenőrzés céljából intettek le a határrendészek egy romániai rendszámú Land Rovert, amely információik szerint csempészcigarettát szállított.
Vidék

Lázáriban immunizáltak a katonaorvosok

Közelít a 60 000-hez a beoltott szatmáriak száma, ami egyben azt is jelenti, hogy a megye itthon élő lakosságának durván több mint 20%-a lesz már immunizálva a koronavírus ellen.
Vidék

Nagy dolgokba már nem tudnak belevágni

Ilyen sok pénze már nagyon rég nem volt a halmi önkormányzatnak — üröm az örömben, hogy mivel nagyon későre lett költségvetés, nagy dolgokba már nem tudnak belevágni, legfennebb tervezés szintjén. Tervek pedig vannak, mint ahogy pályázatok is.