Vidék

A büdzsé módosításáról döntöttek a kaplonyi tanácsosok

Új munkagépet vásárolna a kaplonyi önkormányzat / Fotó: Magánarchívum
2021.07.21 - 19:00

Az idei év költségvetésének módosítása volt a július 15-én megtartott rendes havi tanácsülés központi témája. Pénzt különítettek el az esetlegesen leendő hivatali épület területrendezésére, mezőgazdasági utak kövezésének megtervezésére, teqballasztalok vásárlására, kulturális rendezvények szervezésére — tájékoztatott Megyeri Tamás Róbert, Kaplony község polgármestere.

Megyeri elmondta, hogy a tanácsülés keretében határoztak arról, hogy további 150 ezer lejt különítenek el az egyházak számára: erre pályázniuk kell, és még idén, a harmadik negyedév kezdetén megkapják a pénzt egy-egy sikeres pályázat eredményeként. Az az elképzelése ugyanis a tanácsnak, hogy anyagilag is igyekszik hozzájárulni a községi temető körül lévő parkolási gondok megoldásában. A római katolikus közösség a temető egy részét felajánlotta arra a célra, hogy oda ligetes parkolót alakítsanak ki. A több mint harminc parkoló persze nem oldaná meg minden esetben a parkolási nehézségeket, azonban lényegesen könnyítene azokon.

Kaplonyban ugyanis az a gond, hogy november elsején egész egyszerűen a temetőtől sok száz méterre sincs üres hely, ezen azonban jelenleg nem nagyon lehet változtatni. A vita rendjén az ellenzéki frakció sérelmezte, hogy úgymond „más területére” ruház be ismét a helyhatóság. A többség azonban azt az álláspontot vallotta, hogy a temető mindahány kaplonyi tulajdona, és igenis önkormányzati feladat gondoskodni annak állapotáról is.

Külön napirendi pontként döntöttek a folyó év második negyedéves költségvetési beszámolójának elfogadásáról, illetve a tartalékalap átcsoportosításáról. A leendő hivatal telekkönyvi bejegyzésének módosítására, a tervezésre különítettek el pénzalapot. Kaplony község készül továbbá a mezőgazdasági utak kövezésére. A tervezés megvalósítására is szánnak pénzt — az erről szóló indítványra rá is bólintott valamennyi testületi tag. Az egyebek napirendi pont során több téma is felmerült a július havi rendes közgyűlés keretében. Szó esett például arról, hogy egy új munkagépet vásárolna a kaplonyi önkormányzat, mivel a mostani már igencsak elhasználódott. A testület árajánlatok összegyűjtését kérte, viszont elviekben a vásárlás mellett döntött.

A szúnyogirtást is megrendelte a vezetőség a testület határozatának értelmében. Mint elhangzott, amennyiben nem lesz hatékony a mostani, közúti irtás, akkor a közeljövőben meg fogják rendelni a légi irtást is. Javában zajlanak a karbantartási munkálatok a községi óvodában — erről is beszámolt a testületnek a vezetőség. A testület utólagos jóváhagyásával a jelenlegi hivatal dísztermét szépítették: vásároltak egy új, a korábbinál szebb csillárt, illetve légkondicionáló berendezést üzemeltek be abban a teremben is. Több polgári esküvőt is tartottak ugyanis a hivatal dísztermében, és eleddig igencsak izzadtak a részvevők.

Még tavaly elhatározta a tanács, hogy Tempfli Imre atyára mint a község díszpolgárára tekint. Idén augusztus 1-jén fogják ünnepélyes keretek között átadni neki a díszpolgári oklevelet, emlékérmet, és ekkor állítják ki először a község könyvét, amelybe a határozat értelmében a díszpolgárokról rónak fel egy-egy bekezdést — tette hozzá Megyeri Tamás Róbert.

hirek/2021/julius/21/megyeri-tamas-1.jpg
Megyeri Tamás Róbert polgármester / Fotó: Magánarchívum

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Búzaszentelés lesz Kaplonyban

Pénteken Kaplonyban tartják a Magyarok Kenyere program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét.
Belföld

Megvan a 2024-es országos költségvetés

Elfogadta a kormány csütörtökön a jövő évi költségvetés-tervezetet, amely 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel és 5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. Lesz pénz mindenre.
Vidék

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot

A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.