Reproduktív egészség — te döntöd el, mi a jobb neked! mottóval a reproduktív rendszerhez kapcsolódó fizikai, mentális és társadalmi jólétre irányítja a figyelmet a közegészségügyi hatóság.
A rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy a több sebből vérző fiatal sérüléseit egy henger alakú tárggyal okozta az elkövető — a kiérkező mentősök a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították, állapota kielégítő, nincs életveszélyben. Az elmenekült támadót a rendőröknek sikerült előállítaniuk, úgy tűnik, az agresszió féltékenységből történt.
Az utóbbi két év során a svédországi alaptőkéjű Electrolux 10 millió eurót fektetett be a szatmárnémeti gyártási kapacitás bővítésébe, ennek köszönhetően újabb 200 munkahely létesült városunkban, a gyár alkalmazottainak létszáma pedig meghaladja a 900-at — írja szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya.
Megszavazták tegnapi ülésükön a szatmárnémeti tanácsosok a két szatmárnémeti alpolgármestert; az USR-s tanácsosok azt szerették volna kideríteni, kikhez került az új főtéri kockakő és a márvány.
Csütörtökön megnyílt az Aranykapu Kulturális Egyesület által szervezett szabadtéri Kézműves Márciuskakiállítás és -vásár Szatmárnémeti régi központjában, a központi parkban.
A gödrös, göröngyös, toldozott-foldozott szatmárnémeti Trandafirilor utcai gyalogutakra hívta fel a figyelmünket egy szatmárnémeti olvasónk, és igaza volt, rettenetes állapotban vannak az utcában a járdák.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának szatmárnémeti kihelyezett tagozatán online folyik a tanítás, a tanítók hosszú ideig szintén a virtuális térbe szorultak. Az online tanulás és tanítás során szerzett tapasztalataikról beszélgettünk.
Áfra Attila Tamás Szatmárnémetiben született, és idén Oscar-díjat kapott. Nem a klasszikus, filmszínészeknek és rendezőknek járó aranyszobrocskát, hanem egy úgynevezett technikai Oscar-díjat. Fénykövetési technológiát dolgozott ki az Intel csapatában.
Állásfoglalásra állásfoglalással reagálva utasítja el azokat a várostól távol született vádakat a szatmárnémeti városvezetés, melyek szerint bármit is tönkretennének az új főtér felújítása során.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat