Szatmárnémeti

Kevés teszt, emelkedő fertőzöttségi szint

2021.03.28 - 19:04

Nem döccenve ki az eddigi ritmusból, változatlanul konstans sebességgel emelkednek Szatmár megyében a koronavírus-fertőzéshez kapcsolódó számadatok: a hátunk mögött hagyott héten 431 új esetet regisztráltak (azt megelőzően 463-at), és 100 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív az eredménye (előző héten 132 volt), s bár a gyógyultak száma most sem haladta meg a megbetegedettekét, de igencsak közel járt hozzá, és ezen a vonalon is jelentős volt az emelkedés, ugyanis 429 páciensnek sikerült legyőznie a kórt (míg egy héttel korábban 424-nek).
Sajnos múlt héten is drasztikusan emelkedett az elhunytak száma, és Szatmár megye a járvány kezdete óta a harmadik leggyászosabb hetet tudhatja maga mögött — akárcsak az előző két héten, most is 19-en vesztették életüket a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, szinte mindennap hárman-négyen távoztak egyszerre a földi világból, viszont kedden újabb fekete rekordként öten hunytak el, és a zömében 70–88 éves áldozatok mellett négyen (egy 55 éves nő, valamint egy 56, egy 58 és egy 61 éves férfi) a középkorú korosztályhoz tartoztak.
Bő egy hónapon keresztül szinte változatlanul ugyanúgy háromezer közeli az elvégzett PCR-tesztek száma, múlt héten azonban ugyancsak jelentősen, majd' négyszázzal csökkent ez a szám: mindössze 2558 mintát elemeztek (azt megelőzően 2930-at), és kicsit lassult az oltási kampány ritmusa is a megyében: az elmúlt héten 2921-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást és a második, emlékeztető oltást — vagy már megint nagyon elromlott a közegészségügyi igazgatóság számlálója, ugyanis ha összeadjuk a napi lebontásban közölt számokat, a végösszeg 5723 lesz.

Nő a fertőzöttségi szint

Március 28-án Szatmár megye fertőzöttségi szintje 2,37 ezrelék volt, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében 11 635 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hétvégén 91 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 25-nek lett ismét pozitív a teszteredménye.
De nemcsak a fertőzöttségi szint, hanem a kórházba beutaltak száma is emelkedik, a legfrissebb jelentés értelmében a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 55, a szatmárnémeti tüdőkórházban 15, a Nagykárolyi Városi Kórházban 102, míg az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 37 beutalt koronavírus-fertőzöttet kezelnek — közülük 22-en (tízen a nagykárolyi, tizenketten pedig a megyei kórházban) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.
A gyógyultak száma 10 518-ra emelkedett, vagyis újabb 21 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos az elhunytak száma is tovább emelkedett, elérve a 265-öt — egy 88 éves női páciens az Avasfelsőfalui Városi Kórház, egy 67 éves női és egy 87 éves férfi páciens pedig a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán hunyt el a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, s a közlemény értelmében valamennyien több krónikus betegségben is szenvedtek.
Házi vagy intézményes karanténban 579-en vannak (olyanok, akik az úgynevezett sárga zónához tartozó országokból érkeztek), házi elkülönítésben pedig 637-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma elérte a 79 349-et, vagyis a hétvégén alig 513 mintát elemeztek, és ezek 22,5%-a lett pozitív — s az eddig átlagosnál közel kétszázzal kevesebb tesztelés ellenére Szatmárnémeti fertőzöttségi szintje 3,82 ezrelékre, Nagykárolyé pedig 3,61 ezrelékre emelkedett.
Az elmúlt 48 órában igen sokan, 167-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 28 233 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig nyolc esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.
A Szatmár megyei határátkelőknél az elmúlt 48 óra leforgása alatt sok, 5096 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 355 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.