Szatmárnémeti

Kereskényi bízik az uszodaépítésben

2021.03.26 - 12:38

A szatmárnémeti polgármester a sajtónál sokkal optimistább, ami a NEPI pláza melletti telekre építendő uszodát illeti, mert a tegnapi tanácsülésen úgy fogalmazott, hogy Călin Mazilu úszóedzővel és Camelia Potec úszószövetségi elnökkel közösen, több fejlesztési minisztériumi látogatás során sikerült meggyőzni az illetékeseket, hogy Szatmárnémeti felé irányítsák a beruházási vállalat (CNI) figyelmét. Az uszodaépítés terve szerepelt a megyeszékhelyi tanács tegnapi ülésének napirendjén, mert a városnak kell egy telket felajánlania a CNI-nek, hogy az aztán megépítse azon az uszodát. Ami a várható sikerre utal, az az, hogy tegnap Kereskényi Gábor polgármester a tanácsülésen már nem csak arról beszélt, hogy az uszoda nemcsak profi sportolóknak készül, hanem a hétköznapi úszni vágyók számára is, hanem azt is elmondta: úszó szakosztályt fognak létesíteni a sportiskolában, és a többi iskola egyes tornaórái is ebben az uszodában lesznek megtartva.

Kezdődhetnek az előkészületek

A beruházással kapcsolatban Ciprian Crăciun (PSD) tanácsos érdeklődött; az érdekelte, hogy van-e már megvalósíthatósági tanulmánya az uszodaépítésnek, illetve ha nincs, ezt ki fogja elkészíteni, továbbá hogy egy már meglévő terv alapján készül-e majd ez a szatmárnémeti uszoda, vagy minden város számára másat készít a CNI.
Kereskényi elmondta, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak annyi a dolga, hogy a telket a CNI rendelkezésére bocsássa, elkészítse a földtani és topográfiai méréseket, és közművesítse a telket, minden más a CNI dolga lesz.
Egyéb kétségeik nem voltak a tanácsosoknak a beruházással kapcsolatban, elfogadták a határozattervezetet, s ezután a CNI térfelén pattog a labda: ha tényleg valós az uszodaépítési szándék, és a pénz is megvan rá, kezdődhetnek az építkezés-előkészítési munkálatok.

Közterület-fenntartó

A többi napirendi pont közül a városi közterület-fenntartó (ADP) szervezeti átalakítása volt még érdekes az ellenzék számára, ezzel kapcsolatban is Crăciun tett fel kérdéseket. Érdekelte az ADP tavalyi költségvetése, főleg annak tükrében, hogy nem igazán volt dolga az autók elszállításával foglalkozó brigádnak, és hogy így az mivel foglalkozott a tétlenség idején. A kérdésre Cristian Bozai ADP-igazgató válaszolt, aki elmondta, hogy más közterületi feladatok ellátásában segítettek ennek a részlegnek a munkatársai, de a pontos elszámolásról írásban is tájékoztatást fog kapni a tanács.


Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Van aki segíti a nyugdíjasokat és van, aki nem

Nagy buli lesz szerda este a Barátság nyugdíjas klubban.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmár megye

Épül az M49-esen a Kraszna híd - VIDEÓ

A Duna Group már hidat épít és aszfaltoz, román oldalon papíroznak.