Szatmárnémeti

Ki vagyok én? — felmérés a fiatalok körében

2021.03.30 - 08:04

„Mindannyiunk életére hatással voltak a koronavírussal kapcsolatos korlátozások. Hitéletünk egyrészt passzívabb lett, az online tér lehetőségei miatt azonban olyanokhoz is eljuthatott az evangélium üzenete, akiket ezelőtt nem érdekelt. Kíváncsi voltam, hogy fiataljaink miként élték meg hitüket az elmúlt egy évben. Őszinte válaszokat vártam, amiket meg is kaptam” — számol be Rácz Ervin a felmérés bevezetőjében a projekt céljáról, illetve kivitelezésének okáról.
A felmérés négy nagy kategóriára összpontosított: közösség, család, hit-érzelem, online istentiszteletek. A kérdőívet bárki kitölthette, felekezettől függetlenül, minden 13 és 25 év közötti ifjú véleménye számított. A válaszadók több mint 70 százaléka lány volt, a nemek aránya, ahogyan a felnőtt egyházi közösségekben, itt is bőven a lányok felé billen. Több mint százan kitöltötték a kérdőívet, és nyilván az eredményeknél figyelembe kell venni, hogy azok válaszoltak, akiket a lelkészek vagy ifjaik utol tudtak érni.

Ki vagyok én?


Szakértők azt mondják, hogy Heidelbergi káténkat, annak fiatalok felé való átadását a 32. és az 54. kérdés feleleteire kellene alapozni. A keresztyén önismeret kiindulópontja ez.
32. Miért neveznek téged Krisztusról keresztyénnek? — Azért, mert hit által Krisztusnak tagja, és így az ő felkenetésében is részes vagyok, azért, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki átadjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak, ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.
54. Mit hiszel az egyetemes keresztyén Anyaszentegyházról? — Hiszem, hogy Isten Fia a világ kezdetétől a világ végezetéig az egész emberi nemzetségből Szentlelke és igéje által az igaz hitben megegyező, örök életre kiválasztott gyülekezetet gyűjt magának, ezt oltalmazza és megtartja. Hiszem, hogy ennek a gyülekezetnek én is élő tagja vagyok, és örökké az is maradok.
Az ifjak válaszait a feltett kérdésre (Ki vagyok én?), illetve a kérdőív részletes eredményeit megtalálják a következő linken: https://bit.ly/3fk9nZK.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.