Szatmárnémeti

Megáldották a barkákat

2021.03.28 - 18:59

Virágvasárnappal elkezdődik a nagyhét, amely az egyik legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. A keresztények virágvasárnap Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulását ünneplik világszerte. Ahogyan azt a Szentírás is írja, e napon Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe, a nép pedig ünnepléssel és „Hozsanna Dávid fiának!” felkiáltással fogadta. Sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.
Templomainkban a járványügyi szabályok betartásával zajlottak a virágvasárnapi szertartások. A szatmárnémeti Kis Szent Teréz-plébánián a szentmise a barkaágak megszentelésével vette kezdetét. Ezt követően a hívek áhítattal és figyelemmel hallgatták végig azt az evangéliumi szakaszt, amely Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót eleveníti fel, Szent Márk evangéliuma szerint (Mk 14, 1–15,47). A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be. Jézus Krisztus kereszthalála, áldozata jelenti a hívő emberek számára a megváltást, elhozva ezzel az örök életet. A szentmise végén a hívek az immár megszentelt barkákkal a kezükben és a szentmisén elhangzottakkal a lelkükben térhettek haza, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére, a húsvétra készülve.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.