Augusztus 4-én két friss fertőzöttet regisztráltak, így már 112 igazoltan koronavírus-fertőzött személyt tartottak nyilván hivatalosan Szatmár megyében, az újratesztelt betegek közül pedig hatnak lett ismét pozitív az eredménye — derül ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
A nyár a nagy vízfogyasztás időszaka is, de nem csak saját számláját tarthatja alacsonyan, aki odafigyel, de nem okoz nyomáscsökkenést sem a rendszerben. A locsolás a legnagyobb pazarlás.
Moduláris egységgel fogják bővíteni a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház fertőző betegségek osztályát — a köznyelvben csak járványkórházként emlegetett épületet.
Nem regisztráltak friss fertőzöttet Szatmárban, és az újratesztelések sem mutattak pozitív eredményt — viszont a hétvégi esetek között van a mikolai polgármesteri hivatal egyik dolgozója is.
A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja részeként a Szatmárnémetiben működő öt református egyházközség közül három — Szatmár-Szamos-negyed, Szatmár-Németi és Szatmár-Kültelek — kapott kétmillió euró óvodaépítési támogatást.
Huszonnégy igazgatói és tizenkét aligazgatói tisztségre várja a jelentkezőket a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség ezen a héten. A jelentkezési dossziékat augusztus 3–7. között lehet leadni. Ahol az eddigi intézményvezetők jelentkeztek, meghosszabbítják mandátumukat.
Míg korábban a mindenféle háztartási és konyhai hulladék miatt voltak dugulások, manapság már a vécékbe dobott nedves törlőkendők okozzák a legtöbb dugulást a szatmári csatornarendszerben.
Nyolc új fertőzöttet regisztráltak 48 óra leforgása alatt Szatmárban, szigorodtak a maszkviselési szabályok — igaz, sokan figyelmen kívül hagyják ezeket —, és éjfélig tarthatnak nyitva a teraszok.
Augusztus 10. és 21. között lehetséges beíratni a gyerekeket a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szociális Igazgatóság által működtetett bölcsődékbe, tájékoztatja az érdekelteket a városháza.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat