Ez is élet volt… címmel kulturális műsorral egybekötött kiállítás nyílt Papp Aurél halálának 60. évfordulója alkalmából. Felléptek a művészről elnevezett iskola volt és jelenlegi diákjai.
A Szatmár megyei RMDSZ aláírta az újbóli együttműködési paktumot a Német Demokrata Fórummal — túl sok idejük azonban nem maradt az örvendezésre, mert a Magyar Polgári Párt ahelyett hogy az előre megbeszélt tárgyalóasztalhoz ült volna, bemutatta tanácselnök-jelöltjét.
Szatmár megyében a Magyar Polgári Párt égisze alatt, pontosabban annak listáin fog megméretkezni az Erdélyi Magyar Szövetség minden jelöltje — húsz településen indulnak, a megyei tanács elnöki tisztségére pedig a nagykárolyi Pop Zoltán Carol pályázik.
Jelentősen megugrott az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma Szatmár megyében, ahol a hatóságok augusztus 7-én már 123 esetet tartottak hivatalosan nyilván, héttel többet, mint egy nappal korábban, míg az újratesztelt betegek közül senkinek nem lett pozitív az eredménye.
A szatmárnémeti Aurel Vlaicu sugárút egyik benzinkútjának mosdójában szülte meg gyermekét egy nő, majd a kislányt zacskóba csomagolta, a szemeteskukába tette és tovább utazott.
Dr. Grezsa Istvánt, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztost a Szatmárnémetiben átadásra került bölcsőde és óvoda avatóünnepségén a Magyarországon tanuló diákok határátjárási lehetőségeiről kérdeztük.
Ismét párosával emelkedett az igazoltan koronavírus-fertőzöttek száma Szatmár megyében, így a hatóságok augusztus 6-án már 116 esetet tartottak nyilván hivatalosan, míg az újratesztelt betegek közül senkinek nem lett pozitív az eredménye.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetés vehetett át tegnap Pataki Enikő magyartanár, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója tanári és intézményvezetői munkája elismeréseként.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ egy újabb koncertet szervezett a Fátyol Rudolf parkba augusztus 7-re, pénteken 20 órára.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat