Tizenegy szatmárnémeti parkolóudvar felújítása kezdődhet el a Soarelui és Carpaţi II lakónegyedekben, miután a polgármester aláírta a tervezési és kivitelezési szerződést.
Bár nyár van, mégis kivételes versenyeredményről számolt be a Kölcsey Ferenc Főgimnázium: diákja, Nagy Boglárka az első olyan partiumi diák, aki Magyarország válogatottjában versenyezhet a junior informatika-diákolimpián.
„Ha a román kormány saját állampolgárai érdekében nem hajlandó megnyitni az átkelőpontokat, törvénnyel kötelezzük erre” — az RMDSZ törvénytervezete igazolványt biztosítana az átingázóknak, és állandósítaná a Nagypeleske–Zajta határátkelőt is.
A bíróság augusztus 11-re halasztotta az ügyet, arra hivatkozva, hogy még vár a szatmárnémeti bíróság mellett működő ügyészségtől egy, az üggyel összefüggésben lévő dossziét.
Az idei évben csak szűk körben ünnepelhette a Román Mentőszolgálat a mentők napját, kedden délelőtt azonban minden megye mentőszolgálatánál felzúgtak a szirénák, arra emlékeztetve, hogy pontosan 114 éve állnak készen arra, hogy segítsenek, ha baj van.
Augusztus elsejétől szigoríthatják a koronavírus-járvány terjedésének megelőzését célzó intézkedéseket, ugyanakkor bizonyos megszorítások bevezetéséről helyi szinten dönthetnek majd.
Az idei esztendőben, csakúgy, mint a legtöbb hazai egészségügyi intézménynek, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórháznak is rengeteg előreláthatatlan, bonyolult helyzetet kellett megoldania.
Tavaly májusban vetették be először Szatmárnémetiben az autóemelő daruskocsit, és hiába a tavalyi jelenléte az utcákon, a tilosban parkolás jelensége nem szűnt meg ebben az évben sem a megyeszékhelyen.
Több előkészítő fázison is túl van a szatmárnémeti városvezetés által bejelentett vállalkozásmentő program, utolsó fázisként csütörtöki ülésükön fognak szavazni erről a városi tanácsosok.
A járvány miatti korlátozások és szigorítások következtében 50%-kal csökkent a határátkelők forgalma az idei első fél évben, viszont 144%-kal megnőtt a zöldhatárt megcélzók száma — a Horeánál és Óvárinál lebukott 33 és 21 fős csoportok rekordnak minősülnek.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat