Szatmárnémeti

Kezdődnek az útjavítások

Fotó: arlcluj.ro
2021.04.17 - 13:00
Megvan a szatmárnémeti aszfaltozó cég, a kolozsvári ARL veszi át a stafétát a Diferittől. Aláírta a szerződést a polgármester.

A jövő hét folyamán elkezdődnek Szatmárnémetiben az útkorszerűsítési munkálatok, valamint a tél folyamán keletkezett kátyúk betömése, jelentette be pénteken, sajtóosztályán keresztül a városháza. Ehhez arra volt szükség, hogy négy évre szóló, 2025-ig érvényes keretszerződést írjon alá Kereskényi Gábor polgármester, amelynek értelmében ebben az időszakban a kolozsvári Antrepriza de Reparaţii şi Lucrări ARL Cluj Rt. (a Strabag cégcsoport tagja) végzi majd a szatmárnémeti úttestek és járdák felújítását és korszerűsítését.

A városvezető arra kérte a részvénytársaság képviselőit, hogy legalább olyan ütemben dolgozzanak majd, mint az elődjük, a szintén kolozsvári Diferit, amely az elmúlt négy évben felelt az útkorszerűsítésért a városban.

„Miután a Diferit magasra tette a mércét, nagyok az elvárásaink a közbeszerzés új nyertesével szemben is. 2020-ban 25 szatmárnémeti utcát korszerűsítettünk, és elvárjuk, hogy legalább elérjük ezt a számot az idei évben is, sőt, ha lehetőség van rá, még növeljük is, hiszen egy komoly, tekintélyes cég az új partnerünk is” — nyilatkozta a polgármester.

Az útépítéssel és -javítással foglalkozó cég Szatmárnémetin kívül további hat erdélyi megyében — Kolozs, Fehér, Máramaros, Beszterce-Naszód, Bihar és Szilágy — fejti ki a tevékenységét. A cég rendelkezésre álló legutóbbi éves mérlege, a 2019-es évi szerint az Antrepriza de Reparaţii şi Lucrări ARL Cluj Rt. két évvel ezelőtt 42,8 millió eurós forgalmat bonyolított le, és 265 alkalmazottja volt.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.
Szatmárnémeti

Tükörsima hídpályát ígérnek

Hétfői munkakezdést ígért a cég, amely készre munkálja a Decebal-híd tágulási hézagát.
Szatmárnémeti

A töltés mentén kerülnek a buszok

A Transilvania sugárúton járnak az autóbuszok amíg tart a Sugárút aszfaltozása. Pár napról, legtöbb erről a hétről van szó.