Szatmárnémeti

„Titokban tartott” látogatás

Fotó: Szatmár Megyei Tanács
2021.04.17 - 09:00
Munkalátogatásra érkezett Szatmár megyébe Hegedüs Csilla államtitkár, erről azonban a sajtó csak utólag, közlemény nyomán értesült — így kérdéseinket sem tudtuk feltenni, pedig lettek volna.

A teljes átláthatóság jegyében a szatmári sajtó csak egy rövid, utólagos közleményből értesült Hegedüs Csilla, az európai alapok minisztériumának államtitkára tegnapi megyebeli hivatalos munkalátogatásáról, aki vendéglátóival — Pataki Csaba megyei tanácselnökkel, Kereskényi Gábor polgármesterrel, Altfatter Tamás prefektussal, majd később Nagykárolyban Kovács Jenő polgármesterrel — az országos helyreállítási alap adta támogatási lehetőségekről, befektetésekről és a turizmus fejlesztéséről egyeztetett.

A Szatmár Megyei Tanács sajtóosztályától kapott közlemény értelmében előbb Pataki Csaba tanácselnök mutatta be az államtitkár asszonynak a megye legfőbb fejlesztési projektjeit — melyek közül a Szatmárnémeti–Nagybánya közötti gyorsforgalmi út már rajta van a finanszírozási listán (mint ismeretes, és lapunk hasábjain is többször beszámoltunk már róla, Szatmár megye partnerséget kötött Máramaros megyével, és forrásokat különítettek el az út megvalósíthatósági tanulmányának frissítésére, annál is inkább, mivel ez a gyorsforgalmi út szervesen kapcsolódik a szatmárnémeti körgyűrűhöz, és hozzáférést biztosít az európai úthálózathoz a magyar határtól az M49-es gyorsforgalmi útig történő összeköttetésen keresztül). A másik fejlesztési projektről, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház új, hatemeletes épületszárnyának az építési tervéről is sokszor cikkeztünk már, s mint a közleményből kiderül, itt finanszírozásra lenne szükség a „stratégiai projekthez, mind a társfinanszírozási, mind pedig a felszerelési oldalon”.

Hivatalos munkalátogatása során az államtitkár két fontos, európai uniós támogatásból megvalósuló beruházást is meglátogatott: a Szatmárnémetiben épülő harmadik Szamos-hidat, valamint a nagykárolyi Károlyi-kastélyt — amely Romániában az első, uniós pénzből felújított kastély volt.

Szatmár megyében számos olyan érték van, amelyet a Sokszínű Románia kulturális útvonalaiba lehet bevonni. „Arra kértem a helyieket, segítsenek feltérképezni ezeket, hiszen ez egy soha nem látott lehetőség, 400 millió euró fog a rendelkezésünkre állni a kulturális örökség hasznosítására. Szeretném, ha a nagykárolyi Károlyi-kastély is bekerülhetne majd a kastélyok útvonalába” — nyilatkozta Hegedüs Csilla, aki sokszor megfordult már a Károlyi grófok egykori otthonában, mint ahogy Szatmár megyében is, viszont most első alkalommal látogatott ide államtitkári kinevezését követően. Ha lett volna lehetőségünk (a járványhelyzet miatt akár csak online sajtótájékoztató keretében), szerettük volna megkérdezni, hogy az országos helyreállítási alapban melyek azok a források, amelyek külön a kisvárosok számára érhetők el; hogy a kulturális turizmus fejezetben szereplő 13 tematikus útvonal közül érinti-e valamelyik (vagy akár több is) Szatmár megyét; hogy a kulturális örökség hasznosítására majdan fordítható, valóban hatalmas összegből lesz-e esetleg lehetőség a nagyon rossz állapotban lévő Szatmár megyei kastélyok felújítására, állagmegőrzésére. Talán majd legközelebb…

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Az első infók az idei Street Music Festival-ról

Tizedik kiadásához érkezik az utcazenének dedikált szatmárnémeti fesztivál. Pénteken kezdődik, 22 művészt ígérnek a fesztiválhétvégére a szervezők.
Szatmárnémeti

Legyen parkszerű teljes szakaszán a városi Szamos ártér — műépítészek tervei alapján

Városszéltől városszélig szisztematizálna a Szamos ártereiben a szatmárnémeti városvezetés. A polgármester szerint van esély finanszírozást szerezni és parkosítani teljes hosszában a Szamos mentén.
Szatmár megye

Influenszerek vinnék hírét Erdélynek a világban

Terepszemlére érkezett Szatmárnémetibe Hegedüs Csilla beruházási és uniós projektek minisztérium államtitkára. Azzal foglalkozott, hogyan állnak a folyamatban lévő projektek és milyen fázisban vannak az elkezdésre várók.