Szatmárnémeti

KÜ ’21 — idén is online ünnepli a magyar lírát a Harag György Társulat

Fotó: Czinzel László
2021.04.17 - 10:00
Hagyomány, hogy a Harag György Társulat minden évben izgalmas és színes eseménnyel ünnepli a magyar költészetet a magyar költészet napját követő első szombaton. Idén sem lesz ez másként, ám a Költészetünk Ünnepe immár második kiadását éli meg az online térben.

Ma 16 órai kezdettel a társulat Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján lesz követhető a többórás műsorfolyam, mivel élőben a hatályos járványügyi előírások miatt még nem találkozhat közönségével az alkotócsapat.

A Költészetünk Ünnepe fiatal szervezői — Budizsa Evelyn, Bogár Barbara, Frumen Gergő, Keresztes Ágnes, Kófity Annamária, Kovács Nikolett és Moldován Blanka — idén is egy sokszínű műsorfolyamot hoztak létre, melyben a költők és alkotásaik állnak a középpontban.

A műsorban középiskolás szatmári diákok verseit adják majd elő a Harag György Társulat művészei, interjút láthatunk Szabó T. Anna író-költővel, Bertóti Johanna költővel és előadóművésszel, Fehér Imola költővel és pedagógussal, Lakatos Fleisz Katalin egyetemi oktatóval, továbbá érdekesnek ígérkezik a közös kerekasztal-beszélgetés is, melyben saját költői ars poeticájukról vallanak kortárs erdélyi alkotók: Mărcuţiu Rácz Dóra, Fischer Botond és André Ferenc költők.

A Brighella Bábtagozat művészei számos, felnőttekhez és gyermekekhez egyaránt szóló produkcióval készülnek.

Egy évvel ezelőtt festmények és grafikai alkotások születtek egy magyar költemény kapcsán, összekötve a verseket és a vizuális művészeteket. Idén szatmári fotóművészek József Attila Nagy városokról beszélt a messzi vándor című költeményének hangulatát, gondolatiságát próbálták lencsevégre kapni. Szintén újdonságnak számít az idei műsor RuhaKÖLTEMÉNY című rovata, amelyben a tervezők (Szabó Anna, Kupás Anna, Kertész-Ványi Alexandra és Popa Zsolt) szabadon választott vers alapján öltöztették a társulat néhány színészét.

A Pilinszky-centenárium kapcsán a szervezők felkérték minden erdélyi magyar társulat egy-egy színészét, hogy saját városukból bejelentkezve osszanak meg a közönséggel egy számukra kedves Pilinszky János-verset.

A műsorfolyam további érdekes és izgalmas programpontokat is tartalmaz, érdemes lesz tehát a Harag György Társulattal és idei meghívottaival tartani ma 16 órától.