Szatmárnémeti

Az 1956-os forradalomra emlékeztünk

Az 1956-os magyar forradalom 64. évfordulóján az RMDSZ szatmárnémeti szervezete és a Szent István Kör ünnepi megemlékezést tartott tegnap délután a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán. Az eseményen műsort adtak a felekezeti iskola diákjai.
Szatmárnémeti

Formai költségvetés-módosítás

Utolsó utáni ülését tartotta a 2016-ban megválasztott szatmárnémeti tanács, az idei évi költségvetés módosítására hívta össze a testületet a polgármester.
Szatmárnémeti

Hibrid forgatókönyvre váltanak a városi iskolák

Hétfőtől hibrid forgatókönyvre vált át minden szatmárnémeti és nagykárolyi tanintézet. Ez azt jelenti, hogy a tanulóknak csak a fele vesz majd részt hagyományos oktatásban és ül be az iskolapadokba, a többiek online tanulnak majd.
Szatmárnémeti

Újabb „maszkos” községek

Még három községben haladta meg az 1,5-ös küszöbértéket a fertőzöttségi ráta: Kálmándon, Kányaházán, Mezőteremen is kötelező a maszkviselés.
Szatmárnémeti

Gyermekeknek tartottak előadást a koronavírusról

Szeptember 21-én, szerdán a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat munkatársai a koronavírus-járvány témájában tartottak interaktív előadást a központba járó gyermekek számára.
Szatmárnémeti

Kerülnék az ingyen gázbekötést

Nem örülnek a gázelosztók, hogy ingyen kell elvégezniük a gázbekötéseket a fogyasztók számára; az ellen is tiltakoznak, hogy a bekötési kérvény leadását követően 90 napon belül el kell készülniük.
Vidék

Vízvezeték- és szennyvízhálózat két településen

Folytatja hálózatbővítési munkálatait a szatmári vízszolgáltató, tegnap a nagytarnai és batarcsi beruházás szerződését írták alá, jövő héten további két átfogó munkálat elkezdését szentesítik.
Szatmárnémeti

Romániaiak a legszennyezettebb városok

A légszennyezettség okozta károk és a betegségek kezelése 1810 euróba kerül minden átlagos romániai városi lakosnak évente. A szatmárnémetieknek évi összesen 89 millió eurójába, lakosonként 737 euróba „fáj” a légszennyezés — derül ki az EPHA jelentéséből.
Szatmárnémeti

Elhunyt dr. Virgil Enătescu pszichiáter

Elhunyt Szatmár megye egyik meghatározó egyénisége, dr. Virgil Enătescu akadémikus, pszichiáter, aki markánsan hozzájárult térségünk tudományos fejlődéséhez. 
Nagykároly

El akart „szökni” a kórházból a koronavírussal diagnosztizált páciens

A megye fertőzöttségi rátája 1,18-ra emelkedett, az új esetek között diákot is jegyeztek, egy páciens meg akart szökni a kórházból.
Szatmárnémeti

Jövőre halasztották az erdősítést

A My Forest – Pădurea Mea Egyesület őszre tervezett erdősítési projektjét tavaszra halasztották.
Szatmárnémeti

Fogyatékkal élőket alkalmaznak

Szatmárnémeti üzletébe is alkalmaz fogyatékkal élő személyeket az egyik legnépszerűbb, sportszereket és sportruházatot árusító üzletlánc, a Decathlon — hívja fel a lehetőségre a figyelmet a Langdon Down Egyesület.