Szatmárnémeti

Florisal-ügy: kinek jó az időhúzás?

2021.06.16 - 08:00

Két és fél éve már, hogy a város összeírta a köztisztasági céggel szembeni elvárásait, és kiírta a versenyt, hogy az nyerje el a szolgáltatásvégzés jogát, amelyik ár-érték arányban jobb ajánlatot állít össze, ám máig sem sikerült nyertest hirdetnie ebben a közbeszerzési versenyben. Két jelentkező akadt erre: az AVE Bihor és a Florisal.

A Florisal a nyertes?

Úgy tűnhet, hogy a Florisal a nagy nyertese a huzavonának, mert tizenöt évvel ezelőtti technológiával, üzletpolitikával és munkaminőséggel tud továbbra is dolgozni mai árakon, ám ez csak rövid távon lesz számára nyereség. Ha ugyanis sokáig tart még a pereskedés, és netán ez a cég nyeri meg a kiírást, nem biztos, hogy a várt profitot tudja majd a cég produkálni az évekkel korábbi piaci viszonyok között íródott árakon.

Szerződésbontás?

A Florisal egyébként két okból is dolgozhat vígan addig is, amíg nincs végleges eredménye a versenynek. Az egyik, hogy a városnak kötelező módon biztosítania kell a háztartási szemét elszállítását és az utcaseprést, bármi történik is, emiatt szerepelt az a kitétel a pályázati kiírásban, amikor az egész kezdődött, hogy amíg nincs nyertes, a Florisal csinál tovább mindent, mintha mi sem történt volna. Ha a szemétszállítást végző cég beadja a kulcsot, az önkormányzatnak záros határidőn belül meg kell oldania, hogy mielőbb újra működjön a szolgáltatás, mert egyébként közegészségügyi veszélyeztetés címén eljárás indul ellene. És ahogy a szemétszállítási szerződés két fél, azaz a város és a Florisal között kötődött, ugyanúgy két fél között kell felbontásra is kerüljön. Ha a város egyoldalú szerződésbontást kezdeményez, mert a szerződésbe foglaltak be vannak tartva, de mondjuk ennek ellenére sincs megelégedve azzal, ahogy a Florisal dolgozik, akkor a cég óriási kártérítési pert akaszt a nyakába. Ilyen esetben nemcsak a problémának ezt a vetületét kell a városnak megoldania, hanem a szemétszállítási szolgáltatás újbóli beüzemelését is, amihez nem elég hasonló céget találnia — ilyen Sárközújlak körzetében és az Avasban is működik —, hanem olyan céget kell keresnie, amelyik napok leforgása alatt képes műszaki és emberi erőforrást a feladat megoldására munkába állítani.

A lakosság a nyertes?

A szatmárnémeti lakosok semmiképpen nem lehetnek a nyertesei annak, hogy még mindig a régi cég dolgozik a régi feltételek mellett, mert ezek teljesen elavultak, mint ahogy a géppark is. Ha az árak be is vannak fagyasztva arra az időszakra, amíg pályázatzárásig még dolgozik a Florisal, nincs semmilyen korszerűsítés a szolgáltatásban; nem csak a kukás autók régiek, hanem a munkaszervezés is elavult, szükség lenne már a modernizálásra.

A város a nyertes?

Vesztese a város is a jogi hercehurca elhúzódásának, és nemcsak azért, mert az jut a szakbizottságnak osztályrészül, hogy két-három havi rendszerességgel újraértékelje a két versenytárs pályázatát, hanem azért is, mert ha nem tud a hulladékkezelési rendszerben a mai elvárásoknak megfelelő szolgáltatást biztosítani, folyamatosak az elmarasztalások és a követelőzések a környezetvédelmi tárca és hatóságai részéről, nem beszélve a lakossági panaszokról, amelyekkel szintén valamelyik városházi szolgálatnak kell foglalkoznia. Huszonegyedik századi szemétszállítási szolgáltatásra lenne már szüksége a városnak és a lakóinak, nem csak huszonegyedik századi díjszabásra.

Princz Csaba

 

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.