Szatmárnémeti

Önkénteseket vár a Stea

2021.06.15 - 18:00

A közelgő nyári vakáció ideje alatt bárki részese lehet a segítségnyújtásnak, az egyesület által indított önkéntesprogramnak köszönhetően — áll az egyesület által közzétett Facebook-bejegyzésben. A szervezők elmondták, hogy diákok, felnőttek és szépkorúak is jelentkezhetnek, a program célja, hogy a kedvezményezett gyermekek a nyári szünidőben bepótolhassák a járványhelyzet miatt bekövetkezett lemaradásukat.

Akik szeretnének részt venni a programban, a 0743.174.169-es telefonszámon, Facebook-üzenetben (www.facebook.com/SteaPage) vagy e-mailben jelentkezhetnek: [email protected]. Az önktéseknek egy rövid interjún kell majd részt venniük, ezt követően pedig a szervezők ismertetik a programot. A programoknak az egyesület napközi központja ad majd otthont Szatmárnémetiben, az Octavian Goga sugárút 14. szám alatt, a Kültelki református templom szomszédságában.

K.A.

Fotó: Facebook/Asociaţia Stea Page

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Idén is várják a szenvedélyből életmentő önkéntesek jelentkezését

Tizenharmadik kiadását hirdeti meg a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség a Szenvedélyből életmentő elnevezésű, önkéntes programjának. Várják azon 16-65 év közöttiek jelentkezését, akik szívesen önkénteskednének a képzett szakemberek mellett.
Szatmárnémeti

Nagy szükség van nyáron a véradókra!

Az aktív véradók számát tekintve Románia jelenleg az utolsó előtti helyen áll Európában. Az Országos Vérellátó Szolgálat felmérései szerint országszerte mindössze a lakosság alig 2 százaléka rendszeres véradó. A legtöbben akkor hajlandók vért adni, ha egy számukra közeli személy szorul segítségre.
Szatmárnémeti

Összefogással nagy dolgok valósulnak meg

A Segíts te is/Ajută şi tu Egyesület mozgalmas évet tudhat maga mögött, amikor is a nehézségek ellenére a támogatói segítségével sikerült megvalósítania terveit. Az egyesület vezetősége 2022-ben is számít a szatmári közösségre céljai megvalósításában.