Szatmárnémeti

Alacsony a szatmáriak nyugdíja

2021.06.15 - 12:03


Az idei év első negyedében a nyugdíjasok létszáma 5,099 millió főt számlált, huszonnégyezerrel kevesebbet, mint az előző negyedévben, az átlagnyugdíj pedig 1650 lej volt, ami 0,9 százalékos emelkedést jelent a korábbi negyedévhez képest — derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adatsorából.

Az állami nyugdíjrendszerhez tartozó nyugdíjasok megközelítőleg 4,665 millióan voltak, tizennégyezerrel kevesebben, mint az előző negyedévben. 2021 első három hónapjában az állami társadalombiztosítási nyugdíj átlagértéke 1597 lej volt. A nettó nyugdíj — korhatáros nyugdíjba vonulás és teljes járulékfizetési idő mellett — átlagértéke és a nettó átlagfizetés közötti arány 54,6 százalék volt, míg az előző negyedévben 54,2 százalék.

Az idei első negyedévben 34 ezerrel csökkent a nyugdíjasok száma 2020 első negyedéhez viszonyítva, az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez tartozók száma pedig ötezerrel csökkent. Az átlagnyugdíj és a társadalombiztosítási rendszer átlagnyugdíja 16 százalékkal, illetve 16,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten.

2021 első negyedévében a romániai nyugdíjasok 91,5 százaléka tartozott az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez. Az állami társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez tartozó személyek és az alkalmazottak aránya 9 a 10-hez volt országos szinten, azonban területi leosztásban nagy különbségeket kapunk. Így például Ilfov megyében 4 nyugdíjas jutott 10 alkalmazottra, de Teleorman megyében már 16 jutott 10 alkalmazottra, Giurgiu megyében 15 a 10-hez az arány, Botoşani és Vaslui megyében pedig 14 a 10-hez.

Szatmár megyében az országos átlaghoz hasonlóan tíz alkalmazottra jutott kilenc nyugdíjas. Az első negyedév végén 74 849 nyugalomba vonult személy élt megyénkben, az átlagnyugdíjukat tekintve pedig sajnos továbbra is a „szegényebbek” közé tartoznak.

Míg Botoşani megyében 1269 lej, Giurgiu megyében 1276 lej, Vrancea megyében 1296 lej, Beszterce-Naszód megyében 1333 lej, a sorban következő Szatmár megyében pedig 1325 lej volt az átlagnyugdíj, addig Hunyad megyében 2118 lejre, Bukarestben 2017 lejre, Brassó megyében pedig 1886 lejre rúgott az értéke.
Az állam által biztosított minimális alapjövedelemben összesen 940 100 személy részesült az első három hónapban.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nem lesz olyan, hogy nem lesz nyugdíj

Nem kell attól tartani, hogy valaha is megszűnik a nyugdíjrendszer.
Szatmár megye

Ennyi lesz holnap a nyugdíja a mai minimálbéreseknek

Megnézheti majd magát az, aki a legkisebb bér után fizeti az állami nyugdíjkasszát.
Szatmár megye

Hogy jött ki a nagyobb nyugdíj?

Stabilitási pótlékot kaptak akik 25 évnél több ideig dolgoztak annak idején.