Szatmárnémeti

Gyakorlat: mentés földrengés és -csuszamlás után

Az elmúlt hétvégén négy helyszínes, komplex, egész napos nemzetközi terepgyakorlat keretében mentették a földrengés után a romok alatt és kútban rekedt, valamint a földcsuszamlás által elsodort építkezésről az áldozatokat a hivatásos és önkéntes csapatok.
Szatmárnémeti

A Jelenések könyvének üzenetei ma

Életünk nem független, nem egyedül a mi irányításunk alatt van, ezért kapaszkodnunk kell Isten szeretetébe — emlékeztette a jelenlévőket Vojtku László plébános a bibliás találkozón.
Szatmárnémeti

Független, magas, 23 éves lány 400 euróért eladó

Szatmárnémeti bevásárlóközpont parkolójában, adásvétel közben buktatták le a lánykereskedőt, aki ötödjére kerül börtönbe — előző ítéletéből jó magaviseletért korábban szabadult, és 3000 euró kártérítést is kapott a rossz börtönkörülmények miatt.
Szatmárnémeti

Már csak Szatmár megye zöld a régióban

Hajszálnyival csökkent Szatmár megye fertőzöttségi rátája október 26-án, és a maga 1,23 ezrelékével kivirít (azaz inkább zöldell) a szomszédos megyék közül.
Szatmárnémeti

Új otthonok százait vásárolták

Sok lakos vágyik biztos otthonra, ezért aki csak teheti, igyekszik saját tulajdonú ingatlanra szert tenni. Tulajdonosok nemzete vagyunk, a lakosságnak csak alig 4%-a él albérletben.
Szatmárnémeti

Politikával foglalkozó mérnökember

„Nem volt életcélom a politika, nem politikusnak készültem. Én politikával foglalkozó mérnökember vagyok” — vallja a két évtizednyi parlamenti képviselői munka után visszavonuló Erdei-Dolóczki István, akit az elmúlt húsz évről (de nem csak) beszéltettünk.
Szatmárnémeti

Webkonferenciával zárul a kétéves projekt

Magyarországi, romániai és szlovákiai szakemberek mutatják be a szociális inklúziót jelentősen támogató, több nyelven elérhető online korai fejlesztő platformot. A Zoom felületen megtartandó webkonferenciára november 8-ig regisztrálhatnak az érdeklődők.
Szatmárnémeti

168 EURES-állás

A járvány a közös európai foglalkoztatási hálózat (EURES) munkájára is rányomta a bélyegét, alig van állás, amit meghirdetnek a külföldi munkavállalók elhelyezkedését elősegíteni kívánó rendszerben.
Szatmárnémeti

Alig igényeltek távmunka-támogatást

Szeptember közepén jelentek meg a 132/2020-as kormányrendelet alkalmazási normái, azóta lehet távmunka-támogatásért folyamodni. Olcsón megúszhatja a kormány, alig néhány cég kérte a 2500 lejt. Szatmár megyében csak 22 cég kért ilyenfajta támogatást.
Szatmárnémeti

Érkeznek a vakcinák, oltatni kellene

Szakaszosan érkeznek az influenza elleni ingyenes vakcinák a családorvosokhoz: legutóbb hatezer dózis érkezett, hogy a veszélyeztetett lakosságot immunizálhassák a családorvosok. A szakemberek felszólaltak az influenza elleni oltás mellett.
Szatmárnémeti

Már nem Szatmárban van a legkevesebb fertőzött

Elveszítette a hosszú hónapok óta rendületlenül tartott elsőségét Szatmár megye, és esetszámot tekintve visszacsúszott az ország második legbiztonságosabb megyéjévé, Tulcea mögé — viszont az erdélyi megyék közül itt a legalacsonyabb a fertőzöttségi ráta.
Szatmárnémeti

Szatmári siker a Gloria Victis vetélkedőn

A Rákóczi Szövetség idén 25. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medence középiskolás diákjai számára a Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőt. Mivel a 2020-as év a trianoni béke 100. évfordulója és a Nemzeti Összetartozás Éve, ezért az idei téma „ A trianoni béke – előzmények és következmények” volt.