Szatmárnémeti

Újraindultak a gyermekprogramok a Maurer Alapítványnál

Az alapítvány által kínált programok sokat segíthetnek a gyermekek testi és szellemi fejlődésében / Fotó: Facebook/Maurer Alapítvány, archív
2021.06.17 - 17:00

A szatmárnémeti Maurer Alapítvány programjai csupán egy célt szolgálnak, mégpedig azt, hogy minden résztvevőnek a megfelelő segítséget nyújtsák. A munka eddig sem állt le, a foglalkozásokat ez idáig egyénileg, illetve a gyermekeket kisebb csoportokba osztva tartották meg. Most, hogy a járvány csillapodni látszik, az újabb lazításoknak köszönhetően a gyermekek visszatérhettek az alapítványhoz, hogy szükség esetén megkapják a megfelelő segítséget, a megfelelő szakemberek útmutatásával.

Az ismételten elinduló programokról Juhász Zitát, a Maurer Alapítvány gazdasági vezetőjét kérdeztük. Zita örömmel számolt be lapunknak arról, hogy végre újraindíthatták a csoportos terápiás foglalkozásaikat, természetesen továbbra is betartva az előírt szabályokat. „Alapítványunk továbbra is játékos és interaktív formába burkolt, terápiás jellegű foglalkozásokat kínál a jelentkezőknek, korosztályuknak megfelelően. Jelenleg a már meglévő gyermekekkel folytatjuk, akiknek a foglalkozásait félbe kellett szakítanunk, illetve a megüresedett helyekre azokat vesszük fel, akik már hónapok óta várólistán voltak. A nyár és a vakáció közeledtével a foglalkozások intenzívebbek lesznek, igyekszünk majd ezután is minél több időt tölteni a szabadban, és kinti foglalkozásokat szervezni. Célunk továbbra is az, hogy támogassuk a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődését, hogy feltárjuk és megoldjuk a sérelmekből, valamint az esetleges pszichés problémákból adódó nehézségeket. Továbbá a gyermekeket szeretnénk minél több pozitív élménnyel gazdagítani úgy, hogy ez a lehető legnagyobb hasznukra váljon. Fontos tudni, hogy a foglalkozások továbbra is szakképzett pszichológusok jelenlétében zajlanak majd, akik igyekeznek mindenben a gyermekek segítségére lenni. A csoportos foglalkozásokra jelenleg minden helyünk megtelt, viszont az egyéni pszichoterápiára továbbra is várjuk a jelentkezőket” — magyarázta Zita.

Az egyéni pszichoterápiás foglalkozásokkal kapcsolatban felkereshetik a Maurer Alapítvány munkatársait az alapítvány székhelyén, Szatmárnémetiben, a George Coşbuc utca 4/A szám alatt. További információkért az alábbi telefonszámon érdeklődhetnek: 0744.513.525.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Élményt ígér gyerekeknek a Maurer Alapítvány

Segítsen az alapítványnak, hogy meg tudja valósítani egy, sőt több gyerek álmát.
Szatmárnémeti

Rászorulók karácsonyát szervezi a Maurer Alapítvány

A szatmárnémeti Maurer Alapítvány adománygyűjtési akcióba kezdett, az ünnepek előtti időszakba tervezett szétosztással szebbé tennék a nehéz sorsú családok karácsonyát.
Szatmárnémeti

Adománygyűjtés az ukrajnai rászorulók részére

Adománygyűjtő akciót szervez február 27-től a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szociális Igazgatóság a helyi civil szervezetekkel (Maurer Alapítvány és Hans Lindner Alapítvány) együttműködve testvérvárosaink lakosainak és a megyei határátkelőket igénybe vevő ukrajnai menekültek részére.