Szatmárnémeti

Bevörösödött Szatmár megye is

Szatmár megye, ugyanakkor újabb települések, köztük Nagykároly, fertőzöttségi szintje is meghaladta a 3 ezreléket — ott és Szatmárnémetiben is sikerült bővíteni az intenzív terápiás ágyak számát.
Szatmárnémeti

Jön a tél, itt a gumicsere ideje

A hatályos rendelkezés időjárástól teszi függővé az autók téli gumival való felszerelését, de elkezdett lehűlni az idő, így a gumicsere egyre időszerűbb. Száz lejbe kerül négy gumi cseréje.
Szatmárnémeti

Online oktatás: így látják az érintettek

Hétfőtől már az ország valamennyi tanintézményében áttérnek az online oktatásra, a járványhelyzet miatt bevezetett rendszer nagy nehézséget okoz a gyerekeknek, a szülőknek és a pedagógusoknak az óvodától az egyetemekig — mondják az általunk megkérdezett érintettek.
Szatmárnémeti

Kölcsey Tudományos Diák- és Didaktikai Konferencia

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Tudományos Diák- és Didaktikai Konferenciát (KTDDK) szervez a december 9. és 12. közötti időszakra, tájékoztatta szerkesztőségünket Pataki Enikő igazgatónő.
Szatmárnémeti

Idősgondozói képzések

A Hans Lindner Alapítvány hangsúlyt fektet a fiatalok szakképzésére, az idősgondozás terén is.
Szatmárnémeti

Lebăda, a teljesen szatmári brand, megjutalmazta a hűséges vásárlóit (X)

Annak ellenére, hogy a 2020-as esztendő rendkívül nehéz minden helyi vállalkozás számára, a 100 százalékosan szatmári brand, a Lebăda cég képviselői tudják, hogy mennyire fontos ezekben az időkben odafigyelni a vásárlóikra, ezért megjutalmazták őket.
Szatmárnémeti

Év végéig távoktatás zajlik?

Mától december 7-ig hazánkban kizárólag online oktatás zajlik, ugyanis életbe lépnek a kormány korlátozó intézkedései. A tanügyi szakemberek szerint csorbulhat az oktatás minősége.
Szatmárnémeti

Fellendülés a hazai ingatlanpiacon

Szeptemberhez képest jelentősen több ingatlan talált gazdára az elmúlt hónapban Romániában.
Szatmárnémeti

Vérplazmafagyasztó — adomány a vérközpontnak

Speciális vérplazmafagyasztót adományozott a vérközpontnak a Vöröskereszt szatmárnémeti fiókszervezete helyi vállalkozások támogatásával. Így megfelelő körülmények között tárolhatják a COVID-19 betegségből meggyógyult adományozók vérplazmáját.
Szatmárnémeti

Lesz-e idén karácsonyi vásár?

Soha nem volt még ekkora szükségük a megszorítások miatt nehéz helyzetbe került kézműveseknek a nyilvánosságra, mutatott rá Kereskényi.
Szatmárnémeti

Nem zárnak a szatmári piacok

Szatmárnémeti piacai jogi szempontból nyitott piacok, s így működésük korlátozások nélkül, zavartalanul folytatódhat a továbbiakban is — beleértve a Szamos-piac csarnokát is.
Szatmárnémeti

Egyre több a koronavírus-fertőzött

Egyre több a megbetegedett, egyre több település fertőzöttségi szintje lépi túl a küszöbértékeket, hétvégén két kiváló szakember is életét veszítette a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.