A gyerekeket családjaikkal reggel tárt kapukkal fogadták az óvoda munkatársai, akik mindent alaposan előkészítettek annak érdekében, hogy önfeledt délelőttöt tölthessenek el az óvoda udvarán az apróságok. A délelőtt első részeként az óvodás csoportok egy-egy produkciót mutattak be az év során tanultakból, majd a frissítő szünetben a felnőttek limonádét, gyümölcsöt fogyaszthattak el az udvar árnyékos részében, míg a gyerekek egy kis kézműves tevékenységen is részt vehettek.
A korábban elkészített újságpapírkalapokat, illetve papír szélforgókat az óvónők vezetésével díszítették, csinosították, s közben az óvónénik előkészültek a meglepetés produkciójukra: egy mesét mutattak be a gyerekeknek, mely során különböző feladatokat — éneklés, táncolás — kellett teljesíteni a jelenlevőknek, és minden jól sikerült feladat után elszállt egy csúnya „felhő”, mely beárnyékolta a mese főhősének, Aranyhajnak az életét.
A mese végére eltűntek a felhők és mindenki boldog volt, főleg amikor az emeleti ablakból elkezdtek a luftballonok az udvarra szállni. A lufik okozta örömet azonban még lehetett fokozni, amikor két apuka behozta a nagy, színes tortát, mely nélkül ugye nem lehet gyereknap. A tortát minden óvodás megcsodálta, majd a dadusok segítségével felszeletelték és minden jelen lévő megkóstolhatta. Az óvodavezető, Lieb Andrea megköszönte kollégáinak, a szülőknek, hogy ebben a tanévben is közösen dolgoztak a gyerekek nevelésén, majd kellemes vakációt kívánt.
Az ünnepi délelőtt a játszótéren ért véget, ahonnan a gyerekek nem akartak hazamenni, és sajnálták, hogy véget ért a tanév.
Nézze meg az ünnepségen készült fotókat is!