Szatmárnémeti

Véget ért a képességvizsga, kedden lesz eredmény

2021.06.26 - 15:39

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség tájékoztatása szerint megyénkben 700-an iratkoztak be anyanyelv és irodalom vizsgára, közülük 568-an jelentek meg. Tegnap megyénkben 497 nyolcadikos magyar nyelv és irodalomból, 71 pedig német nyelv és irodalomból adott számot tudásáról.

A diákoknak ez alkalommal 27 vizsgaközpontban kellett jelentkezniük, és 9 óra után meg is kapták a feladatokat tartalmazó brosúrákat és lepecsételt piszkozatlapokat, és ezúttal is 120 perc állt rendelkezésükre a feladatok megoldására.

A tanfelügyelőség tájékoztatásából kiderül, hogy megyénkben is vizsgáztak olyan diákok, akiknek a megyei vizsgabizottság maximum két órával meghosszabbította a vizsgaidőszakot. Itt elsősorban különböző hallás-, látássérült, illetve neurofejlődési zavarral diagnosztizált gyerekekről van szó. A vizsgatételek és a javítókulcs a https://cutt.ly/pmqaQqs honlapon tekinthető meg.

Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő elmondta, hogy az utolsó vizsganapon nem érkezett jelzés semmilyen fennakadásról, a diákok időben kézhez kapták a tételeket. Az általunk megkérdezett diákok elmondták, hogy könnyű volt a magyar tétel, nem is volt szükségük a két órára a feladatok megoldásához.

Sógor Beáta