Szatmárnémeti

Ismét oltási maraton lesz

Bakugrás: kevés tesztből hirtelen ismét 5 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.
Szatmárnémeti

A jövő múzeuma élményalapú kell hogy legyen

A múzeumnak élményalapúnak kell lennie, és múzeumpedagógiai szolgáltatást kell nyújtania — vallja Váradi Enikő lakberendező és műemlékvédelmi szakmérnök, aki a felújítás alatt álló Szatmár Megyei Múzeum belső berendezését hasonló szempontok szerint végzi.
Szatmárnémeti

Rus Lilla második lett a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen

Megérkeztek az oklevelek a XXIV. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny nemzetközi döntőjében részt vevő diákok számára. Azt már megszokhattuk, hogy megyénk diákjai évről évre eredményesen vesznek részt ezen a megmérettetésen, amit idén online rendeztek meg.
Szatmárnémeti

Mi nyaralunk, de a betörők nem, sőt

Egy kis odafigyeléssel és az unalomig ismert, de hasznos tanácsok betartásával elkerülhetjük, hogy a kellemes nyaralásból hazatérve kiürített otthonunk fogadjon — vagy épp akkor „rámolják” ki a házat, amíg a család hátul a kertben piknikezik.
Szatmárnémeti

Új szektorra figyel a versenytanács

Akkorát nőtt az online értékesítési iparág a pandémia ideje alatt, hogy a versenytanácsnak be kell mérnie az ágazatot, össze kell írnia, melyik cég és melyik ágazat milyen jelentőséggel bír.
Szatmárnémeti

Nem változott a kórházi ágyak száma

Szatmár megyében évek óta nem változott az egészségügyi tárca által jóváhagyott kórházi ágyak száma: ebben az évben is 1605 hely van.
Szatmárnémeti

Fiatalok jelentkezését várják

A Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség július 11-ig várja azon fiatalok jelentkezését, akik pályafutásukat a belügy s azon belül is a Sürgősségi Helyzetek Országos Felügyelőségénél, illetve alegységeinél szeretnék elkezdeni vagy éppen folytatni — és természetesen a jelentkezési felhívás változatlanul érvényes a hölgyekre is, hiszen 2019 óta előttük is megnyílt a tűzoltó szak.
Szatmárnémeti

Kassa és Szatmár közös fejlesztése a cél

A megye- és városvezetés fogadta tegnap Szlovákia bukaresti nagykövetét, aki hivatlos munkalátogatásra érkezett Szatmár megyébe.
Szatmárnémeti

Autókat fognak elvinni

Van már saját autóelszállító szerelvénye a szatmárnémeti városházának, a tilosban parkolókat elemelő lopóautót veti be, amikor gazdátlan autóktól kell mentesíteni a közterületeket, így nem kell már külsős darus kocsit hívni ilyen esetekben.
Szatmárnémeti

Ismét változatlanok a számok Szatmár megyében

Megint nem változtak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos számok július 8-án Szatmár megyében: 13 009 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 12 610 gyógyultat és 374 elhunytat — az elmúlt lassan két hétben senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Szatmárnémeti

„Színház az egész világ”… de milyen ez a világ?

A járvány okozta problémákat, konfliktusokat, változásokat kíséri figyelemmel a tizenévesek életében, illetve mindezekre a drámapedagógia, a színjátszás eszközeivel reflektál az a projekt, amelyben partnerként vesz részt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium.
Szatmárnémeti

Kijutottunk a szabadulószobából

Premier előtti élményre hívott a Szatmár Megyei Múzeum, Uglár József párttitkár idejébe vitt vissza az időszoba: párttitkokat megszerezve kellett kijutnunk egy óra alatt a dolgozószobájából.